Az M5-ös bevezető szakaszát 1984-ben adták át, s már kezdetektől fogva probléma volt az itt élők számára a túl magas zajszint. Az 1990-es évektől kezdve ezt több szakértői vélemény is alátámasztotta, ugyanis kimutatták, hogy mind nappal, mind éjszaka 10-15 decibellel meghaladja a zajszint a megengedett értéket. A lakosok 2007-ben indítottak pert a Fővárosi Önkormányzat ellen, melyet a Bíróság első fokon megítélt, másodfokon pedig helybenhagyott. Így a 36 személy fejenként 300 000 forint nem vagyoni kártérítést kap, a perindítástól a kifizetés napjáig számított kamatokkal. A bíróság döntésében kiemelte, hogy a főváros az út tulajdonosaként évekig nem tett semmit az itt lakók jogainak biztosításáért, holott a zajvédő fal megépítése kötelessége lett volna. Az így megszületett ítélet akár precedens értékű is lehet, hiszen először fordul elő, hogy az egészséges környezethez való jog megsértése miatt ítélnek kártérítést valakinek.
Mint ismeretes, hosszas huzavona után csak 2009-ben döntött a főváros a Nagykőrösi út melletti zajvédelmi fal megépítéséről. Az első ütem 2010-re készült el, s a következő, mintegy 910 méteres szakasz megépítése az idei évre várható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.