– A gazdik talán megértették, hogy erre az egyetlen őrült éjjelre még fokozotabban kell figyelniük kedvenceikre – árulta el lapunknak Kruzslicz Anna, a járőrszolgálat vezetője. Január elején viszont megszaporodtak a bejelentések az önsétáltató, buszozó-villamosozó, és messziről a kerületbe keveredett kutyákról. Sajnos több kidobott kölyökkutyákat is el kellett látniuk, ők talán a meggondolatlan kölyök vásárlás eredményei.

 

Segítse a Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat munkáját!

Ha kóbor vagy saját belátása szerint veszélyben lévő, rossz körülmények között tartott állatot lát, hívja a:

06-70-636-6230

telefonszámot vagy írjon a [email protected] e-mail címre! 

 

Együtt az állatkínzás ellen!

 

Február 20-án az állatvédő szervezetek közös megmozdulást szerveznek az állatkínzás ellen, amellett kiállva, hogy az állatkínzók megkapják méltó büntetésüket. Mutassuk meg, hogy nekünk, kispestieknek is fontos az állatok védelme! Menjünk együtt Kispestről! Találkozzunk a Határ úti buszvégállomás metrólejáratánál február 20-án 13.30-kor! A szervezők azt kérik, aki egyetért a célokkal, kössön kék sálat a nyakába. Bízom benne, minél többen leszünk! – olvastuk a felhívást Dódity Gabriella Facebook oldalán. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.