Hiller István, Kispest és Pesterzsébet MSZP-s országgyűlési képviselője, a párt választmányi elnöke egy interjúban arról beszélt, szeretné végre megölelni nagyobbik fiát, akit a járvány miatt két éve nem látott. Ennek ellenére ő maga is igyekezett mindent latba vetni annak érdekében, hogy elgáncsolja a kormány járványvédelmi intézkedéseit.

Hiller Istvánt az ATV.hu kérdezte egyebek közt arról, mik a személyes céljai az idei esztendőre nézve. A baloldali politikus elsőként politikai célkitűzéseit ismertette, majd hozzátette: „családi életemben pedig (a célom – a szerk.), hogy végre megölelhessem a nagyobbik fiúnkat, akit a világjárvány miatt két éve nem láttam”. Szavai igencsak elgondolkodtatóak, különösen annak tudatában, hogy a politikus balliberális társaival együtt igyekezett mindent latba vetni annak érdekében, hogy keresztbe tehessen az Orbán-kormány járványvédelmi intézkedéseinek.

 

Nem sokkal azután, hogy Magyarországon is felütötte fejét a járvány, nemmel szavaztak arra, hogy az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhassa a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, majd pedig nem szavazták meg a magyar emberek életét és egészségét védeni célzó jogszabályt. A magyar emberek védelme helyett a saját politikai haszonszerzési érdekeik vezérelték őket akkor is, amikor aláírták azt az ellenzéki határozati javaslatot, amely korlátozta volna egyes vakcinák – így például a kínai oltóanyag – használatát.  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.