Két nap alatt több ezren fordultak meg a Templom téren és a lezárt Ady Endre úton, ahol idén negyedszer rendezték meg a Városünnepet. Kispest most hétvégén ünnepelte fennállásának 140 éves évfordulóját.

A hétvégére átváltozott Templom tér két napra koncertek, utcabál és sok más érdekes program helyszínéül szolgált. A fellépők között hazai sztárok váltották egymást szombaton és vasárnap is az Ady Endre út mellett felállított nagyszínpadon. A szombati műsort a Holdviola együttes nyitotta, majd Hevesi Tamás és Demjén Ferenc énekelt a kispesti közönségnek, az este pedig az Old Boys utcabáljával zárult. A vasárnap is bővelkedett könnyűzenei koncertekben, Szalóki Ágnes a gyerekeket énekeltette meg, S. P., Tolvai Renáta, a Bad Boyz, Varga Viktor és a Back Il Black pedig az idősebbeknek zenélt.

A színpadi műsorokon kívül többek között kirakodóvásár, Öko-játszótér és trambulin bemutató is várta az érdeklődőket.

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény látványos kiállítást rendezett a Kispesti Általános Ipartestület születésének 125., és a kerület létrejöttének 140. évfordulója alkalmából a Nagy Balogh János kiállítóteremben.

Az estét végül látványos tűzijáték zárta.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.