A nap fénypontja természetesen a sárkányhajózás volt, amelyet a délelőtti órákban mindenki kipróbálhatott. A be- és kiszállást önkéntesek segítették, hiszen a legtöbb evezős fogyatékossággal éli a mindennapjait, többen közülük kerekesszékhez van kötve.

Egy hajóban egyszerre húszan tartózkodnak, ebből kettő embernek az irányítás a feladata. Hátul helyezkedik el a kormányos, elől pedig egy dobos üti az evezési ütemet. Bár a közelgő vihar miatt egy ideig kérdéses volt, hogy a sétaevezés mellett megrendezik-e a versenyfutamot, végül a szervezők úgy döntöttek, hogy egy verseny belefér, így délután fél háromkor rajthoz is álltak a csapatok. 

A Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum csapata igazán ragyogó eredménnyel, a negyedik helyen futott célba a IV. Sárkányhajó Verseny idei hét csapatos mezőnyében. A gyerekek az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy rajthoz állnak, így egy gyorsan rögtönzött csapattal, és egy kör bemelegítéssel gyönyörű eredményt produkáltak.

A Móra iskola diákjai úgy döntöttek, nem állnak rajthoz, ők inkább a többi izgalmas program mellett tették le voksukat. A délelőtti sétahajókázás után erős és ritka motorokra ültek fel, kabrió autókkal vitték őket körbe a terepen, de aki szerette volna a helyszínen kipróbálhatta az elektromos kisvasutat is. A színpadon pedig egymás után léptek színpadra a javarészt fogyatékossággal élők alkotta művészeti csoportok. Dódity Gabriella lapunknak elmondta: amikor csak tud, önkéntesként jelen van a rendezvényen, és örül, hogy ezúttal 60 kispesti gyermeknek is maradandó élményt tudtak szerezni, olyat, amelyre helyzetükből adódóan sajnos nem feltétlenül biztos, hogy lenne lehetőségük. Dódity Gabriella egyúttal megköszönte dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárnak a rendezvény megszervezéséhez nyújtott segítségét. 

A program mottója: Meríts a szívedből! tökéletesen jellemezte ezt a napot, hiszen mindenki ott segített a másiknak, ahol tudott. A sok, boldog szempár pedig azt jelezte, igenis szükség van ezekre a napokra. 

[GALÉRIA-1]

További képekért kattintson ide

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Klinga László nevét viseli az új birkózóterem

Az Eötvös utca új sportlétesítménnyel bővült: megnyitott Kispest első birkózóterme, amelyet a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola álmodott meg a kerületbe. Az új terem nevét a sportág egyik legkiemelkedőbb alakjáról Klinga Lászlóról nevezték el, aki saját maga részt vett a megnyitón és ajándékba megkapta az egyesület melegítőjét is.

Kormányzati támogatással megújult a kispesti sporttelep

A kormány 220 millió forintos támogatásával újulhatott meg és válhatott modern, minden igényt kielégítő méltó sportközponttá a KAC-pálya, amely mostantól Kispest egyik büszkesége és díszpolgára nevét viseli, immár Tichy Lajos Sportcentrum néven várja a kispestieket és a sportolni vágyókat. Nem ez az első jelentős külső, kormányzati vagy fővárosi fejlesztési forrás, amellyel nagy volumenű munkálatok valósultak, vagy valósulnak meg a kerületben.

Laczkó Zsolt is marad Kispesten

A huszonkétszeres magyar válogatott Laczkó Zsolt fél évvel meghosszabbította szerződését a Honvéddal.…

Itt a strandröplabda szezon!

Május 7-én, szombaton kezdetét veszi Kispesten az idei strandröplabda szezon! A Kispest Open 2011. első, szombati fordulója, s ezzel együtt a szezon megnyitója szombaton 12 órakor lesz a Kispesti Uszoda napozókertjében. A közel 20 éves múltra visszatekintő rendezvény szervezője a Kispest SE.