A kerület jobboldali képviselői kitűzték a székely zászlót a Városháza épületére a képviselő-testület döntésének megfelelően, ezzel is jelezve, hogy Kispest a székelyekkel és minden határon túli magyarral szolidaritást vállal. A költségvetésről szóló döntést elhalasztották, de a népkonyha működését idén is támogatja az önkormányzat.

 

Komoly vitát szított a képviselők között Lázár Tamás (Jobbik) indítványa, hogy a Városháza épületére – számos másik magyar önkormányzathoz hasonlóan – tűzzék ki a székely zászlót a képviselők az autonómiáért küzdő Székelyfölddel való szolidaritás kifejezése érdekében. Fekete László (MSZP) szerint a határon túli magyarok maguk szeretnék megoldani a problémáikat, és nem kíváncsiak arra, ha Kispest ilyen formán állást foglal az ügyben, ezért nem is támogatta a javaslatot. Gajda Péter polgármester (MSZP) pedig úgy fogalmazott, hogy „ez az egész zászló-téma, nem oldja a két nép közötti feszültséget, hanem tüzeli”.  Ezzel szemben nem sokkal azután, hogy a magyar Parlament épületére kitűzték a székely zászlót, a bukaresti román Parlamenten is megjelent Székelyföld lobogója, világított rá Dr. Lélfai Koppány (Fidesz), aki kiemelte, nemzetstratégiai cél a nemzeti összetartozás minden eszközzel történő támogatása. Az a kezdeményezés, hogy az önkormányzatokon és a két ország parlamentjén is felhúzzák a székely zászlót, kiváló példája ennek az összefogásnak – zárta szavait a képviselő. Tóthné Szabó Éva (Fidesz) hangsúlyozta, a zászló kitűzése nem a háborúzásról, hanem az együttérzés kifejezéséről szól, majd emlékeztetett, a szocialisták együttérzését példázza, hogy korábban a határon túli magyarok kettős állampolgárságát is elvetették. A testület jobboldali többsége megszavazta a javaslatot, és mindjárt az ülés technikai szünetében ki is tűzték a székely zászlót a Városháza teraszán.

 

A költségvetés elfogadását egy március eleji rendkívüli ülésre halasztotta a testület, mivel további egyeztetésekre van szükség a büdzsével kapcsolatban.

 

Marsalné Kovács Judit (Fidesz) nehezményezte, hogy a polgármester levette a napirendről az építészeti-műszaki tervtanácsról és a településképpel kapcsolatos eljárásokról szóló rendelet-tervezet, így a wekerleiek továbbra is rendkívül körülményesen tudnak csak építési engedélyhez jutni, mivel a fővárosi kormányhivatal  hozzájárulására is szükség van.

 

Az ülésen 450 ezer forintos támogatást szavaztak meg a Misszió Alapítvány népkonyhája számára, ahol száz kispesti rászoruló számára biztosítanak ingyenes étkeztetést.

 

 

Legyen újra mellrákszűrés

Nincsen jelenleg mammográfiai szűrés a kerületben, pedig a lehetőség megvolna rá az Egészségügyi Intézetben, jelezte felszólalásában Vidra Zoltán (Fidesz) a testületi ülésen. A képviselő kérte a polgármestert, hogy járjon el annak érdekében, hogy a negyven év feletti hölgyek számára ismét lehetővé váljon a vizsgálat Kispesten belül is, ne kelljen távolabbi kerületekbe utazniuk emiatt.

 

Láthatatlan béremelések

Az egészségügyi alapellátásban dolgozók – védőnők és asszisztensek – számára a kormány döntése értelmében tavaly augusztustól kötelező béremelést kellett volna biztosítani. Vidra Zoltán (Fidesz)  felszólalásában érdeklődött, hogy mi az oka annak, hogy ezt a kötelező, 14 százalékos béremelést nem kapták meg a kispesti alapellátásban dolgozók, illetve, hogy ha a költségvetésben el lett különítve erre forrás, akkor az vajon hová került. A polgármester írásos tájékoztatást kért a kérdésben Nagy Pétertől, a Humánszolgáltatási Iroda vezetőjétől, és ígéretet tett a törvényi kötelezettségek betartására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.