Miközben a baloldali városvezetés elbénázta a lehetőséget, és Kispest a fővárosban szinte egyedüliként egy forint támogatást sem kért az Egészségügyi Intézet felújítására az Egészséges Budapest Programból, a Berzsenyi utcai háziorvosi rendelő lesújtó állapotban van – hívta fel a figyelmet Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok a közösségi oldalán. Frakciója egyébként kezdeményezte a költségvetés tervezésekor, hogy újítsa fel az épületet idén az önkormányzat, de azt a baloldali városvezetés leszavazta. Miközben kommunikációra már 50 millióval többet szánnak…

40 millió forintot kért a költségvetés tervezésekor a Berzsenyi utcai felnőttorvosi rendelő felújítására a Fidesz-KDNP frakció, de a baloldali városvezetés leszavazta azt. Jól látható, hogy az épület borzalmasan elhanyagolt állapotban van, omladozik a vakolat, a nyílászárók esnek szét, és az épület belül is sürgős felújításra szorul. Csakúgy, ahogyan az Egészségügyi Intézet is az Ady Endre úton, amelyre egyébként kaphatott volna forrást a kormánytól a kerület, de Kispest egyedüliként egy forint támogatást sem kért, mivel az Egészséges Budapest Program fejlesztési forrásigényekor azt jelezték, hogy a szükséges munkálatokra az önkormányzat biztosítja a forrást. Vagyis az olvasható ki a Gajda Péterékkel (MSZP) is egyeztetett táblázatból, hogy a kispesti intézmény esetében a kerületnek nincs szüksége a kormányzat támogatására.

– Próbáljuk korrigálni a hibájukat, hátha sikerül forrást szerezni Kispestnek az Egészségügyi Intézet földszinti részének évek óta halogatott felújítására, miközben ők tovább fényezik magukat a plusz ötven millió forintból, amit kommunikációra költenek – mondta el lapunknak Dódity Gabriella.

[GALÉRIA-1]

Tekintse meg galériánkat a rendelő jelenlegi állapotáról!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.