Hangolják a jogszabályokat a járási hivatalok működésének előkészítésére, jövő januártól Kispesten is létrejön a járási hivatal. Cél: az egyszerűbb és hatékonyabb állam, az egyablakos ügyintézés biztosítása.

A közigazgatás átalakításának legfontosabb célja, hogy az emberek egyszerűbben és gyorsabban intézhessék el az ügyeiket – hangsúlyozta lapunknak Tarnai Richárd. Kispest országgyűlési képviselője kiemelte, a járási hivatalok a kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek intézésében nyújtanak majd segítséget az állampolgároknak.

Az Országgyűlés idén június elején fogadta el a járási hivatalok kialakításáról a törvényi szabályozást. A több száz éves múltra visszatekintő járási rendszert 1983-ban szüntetették meg, így harminc év után, de új szervezeti rendben és új céllal 2013. január 1-jével ismét létrejönnek a magyar közigazgatás egykor szerves egységét képező járások. 

A járási rendszerre való felkészüléssel összhangban változik a jogszabályi környezet, a hivatalok működésének finomhangolására 70 kormányrendelet módosításáról született döntés. Jelenleg a kormányhivatalok részeként működő járási hivatalok szakigazgatási szerveinek illetékességi területének megállapítása zajlik.

A járási hivatalokban hat szakigazgatási szerv kezdi meg működését jövőre: a járási gyámhivatal, járási építésügyi hivatal, járási népegészségügyi intézet, járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, járási munkaügyi kirendeltség és járási földhivatal.

A kormányzat azért fogott a közigazgatás átalakításába – tette hozzá Tarnai Richárd –, hogy csökkentse az állami bürokráciát, hatékonyabbá és egyszerűbbé tegye az állam területi működését. A cél az egyablakos ügyintézés biztosítása az emberek számára.

 

 

Az egyablakos ügyintézés azt jelenti, hogy az állampolgárok egyetlen helyen, a – 2013 végéig kialakítandó, reggel 8-tól este 8-ig nyitva tartó – kormányablakoknál tudják majd az állammal kapcsolatos hivatalos ügyeiket elintézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…