Az egyházi ingatlanok felújításának támogatásáról döntött a testület, és módosult a lakásrendelet is, amelynek köszönhetően még többen pályázhatnak szociális bérlakásra. Több olyan határozatot is hoztak a képviselők, amelyektől a közbiztonság és közrend javulását várják – tájékoztatta lapunkat Szathury Kolos, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának vezetője.

Elfogadták a képviselők Tóthné Szabó Éva (Fidesz-KDNP) alpolgármester asszony önálló indítványát három új térfigyelő kamera kihelyezéséről a Vas Gereben és Zalaegerszeg utca, az Endresz György és Tóth Árpád utca, illetve az Attila utca és Jósika utca sarkán. Az új kameráktól azt várják, e kritikus helyszíneken sikerül visszaszorítani az illegális hulladékok kihelyezését, és a közbiztonság is javulhat. Az ezzel kapcsolatban Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) javasolta, hogy vizsgálják felül a kamerák hatékonyabb hasznosításának lehetőségét. A testület továbbá rendeletet alkotott, amelyben betiltotta a Kispest közterületein történő szeszesital-fogyasztást.

Kerületünk 47 millió forintot nyert Európai Uniós pályázaton a Puskás Ferenc Általános Iskolában napelemes rendszer kialakítására, az ehhez kapcsolódó támogatási és együttműködési megállapodások megkötését is támogatták a képviselők.

 

A képviselők döntöttek a lakásrendelet módosításáról is, így mostantól könnyebb lesz a szociális bérű lakásokra pályázni. Megemelték ugyanis a pályázat benyújtásához szükséges jövedelmi limitet, így a jogosultak köre kiszélesedik – tájékoztatott Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester. Jóváhagyta a testület a Szociális Építőtábor Egyesület és az önkormányzat között létrejövő együttműködési megállapodást is. Ennek értelmében az egyesület az önkormányzattal közösen felújítja a Nagysándor József utca 44. szám alatti található csaknem 550 négyzetméteres ingatlant annak érdekében, hogy családok átmeneti otthonát alakítsanak ki két úgynevezett kiléptető lakással. Az egyesület a szociális programjának lényege, hogy a felújítási munkálatokba olyan kispestieket vonnának be, akik az önkormányzattal szemben fennálló tartozásukat így ledolgozhatják.

 

Az önkormányzat idén is öt millió forinttal támogatja az egyházi funkciót szolgáló kispesti épületek, ingatlanok felújítását, továbbá összesen 1,1 millió forinttal támogatja a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló kispesti diákok tanév végi tanulmányi kirándulását is.

 

[GALÉRIA-1]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.