Jövő hétfőn elkezdhetik a kerületi kormányablak kialakítását az okmányiroda helyén, ahol a tervek szerint év végéig megnyílik az mostaninál lényegesen szélesebb körű szolgáltatásokat kínáló integrált kormányzati ügyfélszolgálat – jelentette be dr. György István. Budapest kormánymegbízottja elmondta, kulturált környezetben, egy helyen intézhetők majd az okmányügyek mellett például a TAJ-kártyával, az aktív korúak ellátásával, vagy más támogatásokkal kapcsolat os ügyek is; összesen 425 ügytípust intézhetünk majd Kispesten, köztük olyanokat is, amelyekért eddig messzire kellett utaznunk. Az átalakítás alatt az okmányirodában szünetel az ügyfélfogadás, de ügyeinket az ország valamennyi kormányablakában elintézhetjük.

Dr. György István, Budapest kormánymegbízottja

 

Kormányablak lesz a Városház téri okmányirodából, ahol a megszokott okmányügyek mellett szinte bármilyen állami, közigazgatási ügyintézésre lehetőségünk nyílik, nem kell majd távoli kerületekbe utazni egy TAJ-kártya igénylésért, vagy GYES ügyintézésért. Dr. György István kormánymegbízott arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tervek szerint év végéig átadják a teljesen akadálymentesen megközelíthető kispesti kormányablakot, ahol XXI. századi színvonalú új berendezés várja majd az ügyfeleket. Az átalakítás alatt, szeptember 28-tól várhatóan novemberig az ügyintézés szünetel majd a Kispesti Okmányirodában, ez idő alatt bármelyik budapesti kormányablak vagy okmányiroda várja a kispesti ügyfeleket (elérhetőségek: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest).

 

Fontos!

 

A kormányhivatal felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy a lakcímváltozási ügyek, az egyéni vállalkozói ügyintézés, az elkészült okmányok kiadása, az ügyfélszolgálat, valamint az egyes járműigazgatási ügyek intézése továbbra is a kispesti Városház tér 18-20. alatt intézhetők, csak a B épület helyett a C épületbe, (a Kossuth Lajos utca felől).

 

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00 – 18:00

Kedd: 8:00 – 16:30

Szerda: 8:00 –16:30

Csütörtök: 8:00 –16:30

Péntek: 8:00 – 12:00

 

Közeli okmányirodák

 

 

XVIII. KERÜLET

IX. KERÜLET

Cím:

Cím:

1184 Budapest, Városház u. 16.

1097 Budapest, Koppány u. 2-4.(Tesco)

Megközelíthetőség:

Megközelíthetőség:

50-es villamossal a Béke téri végállomás felé a Thököly út-i megállóig

Határ úti metrómegállótól a 89E jelű busszal 1 megálló, a Határ út – Nagykőrösi út kereszteződésétől 55 jelű busszal 7 megálló – Koppány utcai megálló

Ügyfélfogadási idő:

Ügyfélfogadási idő:

Hétfő     8-18 (sorszám kiadása:8-11.30 és 14-17.30)

Kedd     7-16 (sorszám kiadása: 7-10.30 és 13-15.30)

Szerda  8-18 (sorszám kiadása: 8-11.30 és 14-17.30)

Csütörtök 7-16 (sorszám kiadása: 7-10.30, 11 órától csak időpontfoglalással)

Péntek: 8-12 (sorszám kiadása:8-11.30)

              Hétfő                   7.00-17.00

              Kedd                   8.00-18.00

              Szerda                8.00-20.00

              Csütörtök           8.00-18.00

              Péntek:               8.00-15.00

Telefonos elérhetőség:

Telefonos elérhetőség:

06-1-296-14-50

06-1-217-16-15

E-mail cím

E-mail cím

[email protected]

[email protected]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.