A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik a Magyar Kosárlabdázás Napját a Hősök terén, ahol a legkülönfélébb programokkal várják a kosárlabda szerelmeseit. A szeptember 17-i esemény keretében rendezik meg a rendkívül látványos Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupát is.

A tíz éves múltra visszatekintő Magyar Kosárlabdázás Napját az idén 80 éves magyar szövetség indította útjára annakidején. Az idei rendezvényre szeptember 17-én szombaton kerül sor: a programok 9 órakor kezdődnek, több mint 20 pályán. Itt rendezik meg a 30. streetball challange döntőjét is, amely sorozatra több mint 750 csapat nevezett mintegy 3 ezer játékossal.

 

A korábbi évekhez hasonlóan az idei rendezvényen is lesznek dobóversenyek, illetve 3×3-mas mérkőzések is. Utóbbiakon speciális olimpikonok, valamint szenior és korosztályos csapatok is pályára lépnek. A rendezvényre kilátogatók egy rendkívül látványos akrobatikus kosárlabda-show-t is megtekinthetnek: 13 órától rendezik meg – magyar, amerikai és szlovén csapatok részvételével – ugyanis a Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupát.

 

A rendezvényre ellátogat Francisco Elson korábbi NBA-bajnok holland játékos is, a nap házigazdája pedig az Euroliga-győztes, ötszörös magyar bajnok válogatott kosárlabdázó, Fegyverneky Zsófia lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…