Tizenhat és harminc év közötti, kötettel még nem rendelkező versíróknak hirdetett a Szigligeti összművészeti mentorprogram keretében pályázatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK), a jelentkezési határidő augusztus 19-e.

A kiírás szerint jelentkezni lehet akár erre a pályázatra készített, akár korábban írt és már publikált saját versekkel, vizuális költeményekkel, prózaversekkel vagy versesregény-részlettel. Egy pályázó legfeljebb 10 oldalnyi szépirodalmi anyagot nyújthat be – tájékoztatta a MANK az MTI-t.

 

A nyertes pályázók az Esterházy-kastélyban ismerhetik meg a kortárs művészeti élet szereplőit, együtt dolgozhatnak egy mentorral és más művészeti ágak képviselőivel, továbbá szerteágazó médiareprezentációra is számíthatnak. A tíz nyertes pályázó egyebek mellett ingyenesen vehet részt a szigligeti összművészeti szimpóziumon, ahol a programsorozat első felében egy mentorral, a második felében pedig a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep meghívott alkotóival nyílik lehetőségük együttműködni.

 

Szeptember 30. és október 9. között a Szigligeti Alkotóházban rendeznek tíznapos összművészeti szimpóziumot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program beharangozójaként. Az első napokban párhuzamosan zajlik az irodalmi és a vizuális művészeti munka.

 

Az Esterházy-kastélyban a mentorral együtt önálló esten mutatkozhatnak be, de portrésorozat és versvideó is készül a nyertesekről. A mentoráltak verseiből angol fordítások is születnek. A tíz győztes írásaiból később magyar-angol nyelvű antológia készül, amely a Kalligram Kiadó és a MANK közös gondozásában jelenik meg. A pályázatokat elbíráló és a nyerteseket támogató mentorok: Áfra János, Deres Kornélia, Gál Ferenc, Géczi János, Győrffy Ákos, Kemény István, Kukorelly Endre, Szlukovényi Katalin, Tóth Krisztina és Visky András – áll a közleményben.

 

A pályázatokat a [email protected] e-mail címre várják augusztus 19-én 12 óráig. A pályázati mellékletnek tartalmaznia kell a nagyjából 8-10 oldalnyi anyagot, maximum 1-2 oldalas szakmai önéletrajzot és publikációs jegyzéket. 

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…