Idős kispestieknek szervezett az önkormányzat közbiztonsági fórumot. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett előadás célja az volt, hogy a szépkorú kerületi lakosok időről időre tájékoztatást kapjanak az őket fenyegető veszélyekről.

Nem lehet eleget beszélni az idős korosztály köz- és közlekedési biztonságáról, hiszen az emberek életében ez a téma kiemelkedő jelentőségű. Ezért szervezett november 22-én Kispest önkormányzata az idősek számára közbiztonsági fórumot. Huszár Erzsébet, idősügyi referens hangsúlyozta, a cél az, hogy évente legalább egyszer tájékoztassák az érintett korosztályt a rájuk leselkedő veszélyekről, akár trükkös lopásról, akár közlekedési balesetről legyen is szó. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályvezetője, Oláh László rendőrőrnagy két kisfilmet vetített le a délután folyamán, melyekben olyan helyzeteket modelleztek, amik segítségével gyakran fosztják meg értékeiktől a tolvajok az idősebbeket. Előadásában a rendőrőrnagy kiemelte, a trükkös lopások azok a bűncselekmények, amelyeket előre felkészülve ki lehet védeni, és arra biztatott mindenkit, hogy a fórumon megszerzett tudást minél több ismerősüknek adják tovább, ezzel is megakadályozva a bűneseteket.

A Kispest Közbiztonsági Egyesület elnöke, Sütő Antal konkrét kerületi példákon keresztül mutatta be, milyen módszerekkel csalják ki a bűnözők az idősektől megtakarított pénzüket. A példák legfontosabb tanulsága az volt, hogy ne engedjünk be idegent a lakásunkba, amíg papírjai alapján meg nem győződünk céljaikvalódiságáról, valamint mindig tartsuk szem előtt, hogy ismeretlenek füle hallatára a lehető legkevesebb személyes információt közöljük magunkról.

Dobák Szilvia, a kispesti rendőrkapitányság munkatársa felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy a gyógyszerek, vagy az időjárás gyakran hatnak kedvezőtlenül az idősebbek észlelési gyorsaságára, így ezek befolyásolhatják gyalogos, biciklis, és gépjárművel való közlekedésüket is.

A fórum zárásaképpen a jelenlevők tájékoztatást kaphattak a lakossági riasztórendszer pályázatról, melyről az érdeklődők a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán is felvilágosítást kaphatnak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.