Közterületek rendjét célzó akciókat indít augusztustól a kispesti rendőrség a járási hivatallal közösen, amelyek során különösen az olyan jellegű esetekre fókuszálnak, amelyekkel kapcsolatban az önkormányzati képviselők számos megkeresést kapnak a kispestiek részéről. Erről egyeztetett Plánk Róbert, Kispest rendőrkapitánya, dr. Kovács Bence a kispesti járási hivatal vezetője, Szathury Kolos, a képviselő-testület Fidesz-KDNP frakciójának vezetője és Dódity Gabriella önkormányzati főtanácsadó.

Számos olyan terület van kerületünkben, ahol a környéken lakók és közlekedők rendszeresen panaszkodnak többek között a közterületen történő alkoholfogyasztás vagy az illegális árusok, illetve az ezekhez kapcsolódó köztisztasági problémák miatt. Dódity Gabriella és Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) ezért kezdeményezték, hogy a Kerületi Hivatal és a Rendőrség közösen indítsanak olyan akciót, amellyel a szabálysértők kiszűrésével ezeket a panaszokat enyhíthetnék. Az egyeztetés eredményeként a rendőrség és a hivatal augusztustól több alkalommal is közös razziát tart majd a kerület legproblémásabb területein. A megbeszélésen emellett szó volt a térfigyelő rendszer egyre esedékesebbé váló felülvizsgálatáról, illetve a rendszámfelismerő rendszer bővítésének lehetőségéről is.

 

Dr. Kovács Bence, a XIX. Kerületi Hivatal vezetője az akciók részleteiről elmondta, két rendőrjárőr-páros indul majd útnak az akciók során, hozzájuk a hivatal egy-egy munkatársa csatlakozik, az esetleges szabálysértési eljárásokat pedig a járási hivatalban folytatják majd le.

 

Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, dr. Kovács Bence a XIX. kerületi járási hivatal vezetője, Plánk Róbert, Kispest rendőrkapitánya és Dódity Gabriella önkormányzati főtanácsadó egyeztettek az akciókről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.