Mi kell ahhoz, hogy az önkormányzat felújítsa a Berzsenyi utcai rendelő bejáratnál lévő lépcsősort? A rendelőbe idősek és gyerekek egyaránt járnak, nem kell sok, hogy valaki megbotoljon egy kiálló vagy éppen hiányzó kődarabban.

 

– A Berzsenyi utcai rendelő lépcsőjével épp csak annyi a baj, mint sok minden mással Kispesten. Nem hinném, hogy beleremegne a költségvetés, ha kijavítaná a burkolatot az önkormányzat, mint ahogyan azt sem hiszem, hogy ez eddig csak azért nem történt meg, mert nem vették észre; én magam is szóvá tettem még tavaly nyáron egy-két megbeszélésen. Tudom, hogy a rendelő felújítását tervezi az önkormányzat, de a balesetveszélyes burkolat cseréjével nem kellene addig várni – írta Dódity Gabriella (FIDESZ-KDNP) frakcióvezető a Facebook oldalán.

 

A Berzsenyi utcai rendelő gyermekorvosi részének lehangolt állapotáról lapunk már többször beszámolt, zsúfolt, és be is ázik. Mivel öt gyermekorvosi praxis osztozik az ottani rendelőkön, a szolgáltatás színvonalának javítására is korlátozottak a lehetőségek. A wekerlei szülők több éven át harcoltak egy saját gyermekorvosi rendelőért, de mindhiába, ez azóta sem valósult meg, a korábbi terveket elvetette a városvezetés.

 

 

Gajda Péter polgármester évekkel ezelőtt megígérte, hogy felújítják a rendelőt, sőt, tavaly júniusi testületi ülésen arról tájékoztatták a képviselőket, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtott be az illetékes minisztériumhoz a Berzsenyi utcai házi- és gyermekorvosi rendelő felújítására. Arról nincs információnk, sikerült-e forrást nyerni a pályázaton, de a lépcső burkolatát az idős betegek és a kisgyermekek érdekében felújíthatnák.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.