Újabb hangfelvételek láttak napvilágot Lackner Csaba önkormányzati képviselőtől, aki ezúttal liftaknába ejtett 3,6 millió forintról, „elszívott, elbulizott” pénzekről és arról mesélt, hogyan falazott neki a baloldal, amikor nem fizette ki az albérletét. Kispest egykori, pedofil képekért jogerősen elítélt polgármestere, Lévay Levente is előkerült.

Korábban is falaztak Lacknernek a szocialisták

Lackner egy 2000-es évek elején történt eseményt taglalt a legutóbb nyilvánosságra hozott felvételen, amikor még az I. kerületben lakott albérletben, amelynek utolsó három hónapnyi bérleti díját, 180ezer forintot nem fizette ki. Lackner elmondása alapján a tulajdonos megkereste kispesti párttársait, tudatva a tartozást, és jelezve, Lackner nem méltó képviselőnek. De az elhangzottak alapján Fekete László (MSZP), aki jelenleg is önkormányzati képviselő, falazott neki: „Csabi, b…meg, mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymásnak. Én lerendezem a dolgokat a hölgy felé, csak hogy ne b…szogasson téged” – mondta neki Lackner szerint Fekete. Lackner ekkor meglepődött a szocialista politikusok reakcióján, mivel arra számított, hogy azt fogják neki mondani, hogy „így, tisztességtelenül nem lehet viselkedni”. Ehelyett inkább megpróbáltak falazni neki.

 

Lackner: „elszívtam a pénzt”

Pedig jogos volt a követelés, Lackner azt is elárulta: „Amit a hölgy leírt, az igaz és igaza van, mert elbuliztam a pénzt, elszórakoztam a pénzt, elszívtam a pénzt, az utolsó három hónapot nem tudtam kifizetni”– magyarázta Lackner a visszaemlékezése szerint Feketének. Az elszívtam szó ismét elhangzott ezen a felvételen is, amit nehezen lehet úgy értelmezni, hogy Lackner a papírpénzt vagy a fém érméket szippantotta volna fel az orrába, és úgy tűnt el a vagyona…

 

Kísért a múlt

A kispesti baloldal úgy tűnik, nem most kezdte a falazást Lacknernek, aki nagyon úgy fest, a bulikákat sem tavaly nyáron kezdte el. És az is nagyon úgy néz ki, hogy ezer szállal kapcsolódnak nemcsak egymáshoz, hanem a sötét régmúlthoz is. Lackner ugyanis arról is mesélt, hogy 3,6 millió forintot kapott a 2004-ben pedofil képek miatt jogerősen elítélt Lévay Leventétől, Kispest korábbi polgármesterétől, aki 1990 és 1994 között töltötte be ezt a posztot. Lackner épp azt taglalta a felvételen, a pénzt beejtette a kabátzsebéből a liftaknába, amit nagy nehezen tudtak csak kibányászni onnan. Az sajnos nem derül ki a felvételből, hogy a készpénz Lévaytól milyen okból és jogcímen került Lacknerhez de ez talán még a Lackner által elmesélt liftaknába ejtős történetnél is érdekesebb lehetne

 

Lackner Csaba és Lévay Levente (jobb szélen), Kispest korábbi polgármestere Fekete László (MSZP) önkormányzati képviselő kocsmájában. Lévayt gyermekpornógráf képek birtoklása miatt ítélték el jogerősen 2004-ben.

 

Jelen és múlt

És ha valaki azt gondolná, mindez már a múlt, nagyot téved. Azt tudjuk, hogy a magát fel nem ismerő Lackner még mindig képviselő, de képviselő a tartozása miatt Lacknert mentegető Fekete László (MSZP) is, aki korábban a baloldal frakcióvezetője volt. De Lévay Levente sem kopott ki Kispest közéletéből, egykori alpolgármestere, Kertész Csaba most Gajda Péter alpolgármestere lett a DK színeiben, vagyis jól lászik, hogyan szedte elő a Gyurcsány-párt a régi kádereket a baloldali összeborulásért. De maga Lévay is jelen van, amint arról a fotó is árulkodik: remekül érzi magát Lackner és mások társaságában, Fekete László kocsmájában épp. 2015-ben beszédet is mondott a Városházán, az önkorányzatiság ünnepén, de feltűnt a jelenlegi városvezetéssel együtt egy rendezvényen is.

 

Főkép: Youtube.com / Magyar Nemzet, szerk.

Fotó: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.