Hamarosan végre méltó körülmények fogadják a betegeket az Egészségügyi Intézet aulájában is, miután a sok halogatás után a baloldali városvezetés úgy döntött: a kampányévben nekiállnak a munkálatoknak. Igaz, a felújítást a tavalyi évre ígérték, ráadásul elpuskázták a lehetőséget, hogy plusz forrást kapjon a kerület. Vagyis akár a dupláját is elkölthette volna a felújításra a városvezetés, de most kizárólag önkormányzati büdzséből végzik a munkálatokat.

Göröngyös út vezetett a Kispesti Egészségügyi Intézet földszinti aulájának felújításáig, de végre megkezdődött a munka, és az ígéretek szerint nyár közepére, de legkésőbb a végére elkészülnek a munkálatok, vélhetően azért, hogy Gajda Péter (MSZP) szocialista polgármester még az őszi önkormányzati választás előtt át tudja adni azt. Holott a felújítást már a tavalyi évre ígérték, de végül nem kezdték meg. Ráadásul, ha nem puskázzák el a lehetőséget Gajdáék, külső forrás segítségével tudták volna elvégezni a munkálatokat, és akkor az önkormányzat költségvetéséből erre a célra elkülönített összeget – összesen 224 millió forintot – át lehetet volna csoportosítani egyéb fejlesztésekre. Akár az Egészségügyi Intézet orvosi műszereinek fejlesztésére, vagy az épület energetikai korszerűsítésére. Ha éltek volna a lehetőséggel.

 

Elpuskázott lehetőség

A fővárosi kerületek szakrendelőinek felújítására 35 milliárd forintot biztosít a kormány. A támogatási összegek megítélése előtt a fejlesztési igényeket kérdőívben mérte fel a minisztérium megbízásából az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Kispest a kitöltött táblázatban feltüntette ugyan az Egészségügyi Intézet földszinti betegirányító részének felújításának, illetve az épület külső homlokzati felújításának, szigetelésének, valamint a fűtési rendszer korszerűsítésének mintegy 205 millió forintos igényét, ám ugyanabban a táblázatban azt is jelezték, erre az önkormányzat biztosítja a forrást, amelyből tulajdonképpen az olvasható ki, hogy a Kispesti Egészségügyi Intézmény esetében a kormányzat támogatására nincs szükség, miközben szinte az összes budapesti kerület kért és kapott is támogatást.

 

– Természetesen, mint mindent kerületi fejlesztésnek, ennek is nagyon örülünk. Ugyanakkor, ha megnézzük, hogy a budapesti kerületek szinte kivétel nélkül 10 vagy akár több százmillió forint támogatást kaptak, a városvezetés alkalmatlanságát jelzi, ami történt – tette hozzá lapunknak Dódity Gabriella fejlesztéspolitikai tanácsnok.

 

Jobboldali javaslatra ad több pénzt a baloldali városvezetés

Jobboldali javaslatra végül bekerült az idei költségvetésbe az a 22,5 millió forintos támogatás is, amellyel az Egészségügyi Intézet röntgenberendezését digitalizálni tudják. Ez volt ugyanis – egyebek mellett – a Fidesz- KDNP frakció módosító javaslata, amelyet februárban leszavaztak a baloldali városvezetők, csakúgy, mint az Egészségügyi Intézet alapellátásának megemelését is, végül ez is bekerült a módosított költségvetésbe, a Berzsenyi utca felnőttorvosi rendelő felújításával együtt, amelyre 18 milliót szán a baloldali városvezetés a jobboldali frakció 40 milliós javaslatával ellentétben. De így, a kampányévben tűnhet úgy, mintha a városvezetés saját ötlete lett volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.