Rövid időn belül másodszor tett látogatást a Kispest NKK a Szent István csapatánál, hiszen tizenegy nappal a szombati találkozó előtt, egy nagyon izgalmas mérkőzésen 25-24-re nyertek lányaink a kupában. A cél most is a győzelem volt, csak a csapat szerette volna kevesebb izgalommal megszerezni a két pontot.

 

 A szombat délelőtti kezdés ellenére most sem voltak egyedül a lányok, hiszen szép számmal jöttek biztatni őket a kispesti szurkolók. A csapatból mindenki egészséges volt, és lányaink nagyon jól kezdték a mérkőzést. Az első perctől kezdve vezettek, és ők irányították a találkozót. A gyorsan megszerzett előnyüket egyedül 5-5-nél vesztették el, de ezen kívül végig kézben tartották a meccset. Szemre is tetszetős és ötletes volt a játék, ennek köszönhetően 15-10 volt félidőben a javunkra.

A második játékrészben a csapat még fokozta a tempót. Jó volt látni a mosolyt a lányok arcán, végre igazolták azt, hogy miért várják őket sokan a dobogóra. Szép átlövések, okos bejátszások, és gyors lerohanásos gólok váltogatták egymást. Tíz perccel a vége előtt már 26-18-ra vezettünk. Ezután a szakvezető, Nagy Bertalan játéklehetőséget tudott adni az eddig kevesebbet játszó játékosoknak, illetve új figurákat is ki tudott próbáltatni. Emiatt kicsit csökkent az előnyünk, de így is magabiztosan 31-27-re nyerte a Kispest a mérkőzést.

Gratuláció illeti a lányokat, mert jól játszottak, de a neheze csak most jön, hiszen a jövő hétvégi szünet után a tavalyi bajnok Mohács csapata látogat a Kőér utcába. A lányok nagyon készülnek, mert szeretnék megmutatni, hogy a legjobbak között a helyük! Az október 29-én 18 órakor kezdődő találkozó sok szeretettel várnak minden kispesti lakost, nagy szükség lesz a szurkolókra.

 

Szent István Építők SC – Kispesti NKK 27 – 31 (11-15)

Népliget, Építők Csarnok 100 néző

Gólok: Lázár Szilvia 8(3), Albert Helga 7,Kolos Dorottya 4,Balázs Dóra 4,Kiss Zsófia 3,Kuti Szandra 2(1),Mohácsik Mária 1,Roszinszki Nóra 1,Asztalos Luca 1.

Hétméteresek: 4/3 ill. 4/4

Kiállítások: 9 perc ill. 9 perc

A mérkőzés alakulása: 0-3,5-5,6-8,9-11,10-15,14-18,17-22,18-26,24-28,25-30

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.