– Mikortól lehetett érezni 1956-ban, hogy „van valami a levegőben”?

– Rajk László újratemetésekor (1956. október 6. – aszerk.) már erősen érződött, hogy valami készül. Aznap kivezényeltek minket díszőrséget állni. Akkor a tömegből hallani lehetett a „vesszen a párt”, vagy a „többpártrendszert” felkiáltásokat. Egymás között is többször beszélgettünk arról a tiszti iskolában, hogy elindult valami…

 

– Hol volt és mit csinált október 23-án, amikor kitört a forradalom?

– Az iskolában voltam, egy teremben félrevonulva tanultam. Este 8 körül megszólalt a sziréna, s az ablakból csak annyi látszott, hogy mindenki idegesen szalad fölalá a körletekben és az udvaron. Ezután a politikai tiszt azonnal kihívott mindenkit az udvarra, ahol este 10-ig álltunk teljes felszerelésben, de mindenféle információ nélkül. Majd 10-kor befutottak a lőszerszállító autók és rajonként mindenkinek adtak a puskájába 76 töltényt, két repesz- és egy tankelhárító gránátot. Csak összehasonlításképpen jegyzem meg: a lőgyakorlatokon olyannyira figyeltek a lőszerre, hogy egyszerre mindenkinek csak egy tölténye lehetett a fegyverben, aminek ellövése után a hüvelyt át kellett adni, s csak ezután kaphattunk további egyet. 

 

– Meséljen egy olyan, a forradalommal és szabadságharccal összefüggő emlékéről, érzéseiről amelyek a legmeghatározóbbak.

– Amikor október 23-án teherautón szállítottak minket Budapestre, láttuk, mennyien álltak az út szélén, figyelve az eseményeket. Egy éles női hangra tisztán emlékszem: „Magyarok, testvérek, katonák! Ellenünk vezényelnek titeket. Ne lőjetek!” Még a hangjára is emlékszem, ez elég meghatározó volt. Ekkor mi, növendékek még nem tudtuk mi történik valójában, csak sejtéseink voltak. Az ávósok például azt mondták, hogy „az egész cirkuszt fegyencek csinálják”. A tiszti iskola csak napokkal később állt át a forradalom oldalára: máig emlékszem, ahogy a laktanyában felzendült a Kossuth Lajos azt üzente…

 

– 1956-ban az ifjúság állt a forradalom élére. Mit üzenne a mai fiataloknak?

– Ma a fiatalok nem tudják átérezni, hogy milyen érzés, amikor egy bilincsbe vert nemzet talpra áll, és mindenki az életét is kész feláldozni népe, nemzete jövőjéért és szabadságáért. Úgy látom, ma sokan inkább a számítógépek és a bulizás világában élnek, de nem veszik észre, mi zajlik körülöttük. Itt van például ez a migráns-válság: a mai fiatalok bele sem gondolnak, hogy ez a jelenség az ő jövőjüket tönkre is teheti.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Érdemi munka helyett médiapolitizálás?

Múlt hónapban is beszámoltunk arról, hogy Gajda Péter (MSZP) polgármester évente több mint százmilliót költ kommunikációra, propagandára, saját imázsának építésére. A jól begyakorolt gépezet tökéletesen működik, és sikeresen eltereli a valós problémákról a figyelmet. Ám néha porszem kerül a fogaskerekek közé, és a polgármester belekavarodik saját mondandójába, ez történt a Kossuth téri piac kapcsán is. Gajda Péter nekirontott Dódity Gabriellának a piaccal kapcsolatos észrevételei miatt, és közölte, bezzeg ő acsarkodás helyett „ma és holnap” is a piacosokkal a kész tervekről tárgyal. A dolog szépséghibája, hogy mindennek a fele sem volt igaz. De nézzük csak, mi is történt!