Megépülhet a Fidesz-KDNP kezdeményezésére a több ezer wekerlei által régóta várt gyermekorvosi rendelő a városrészben, amely az előző, szocialista-szabaddemokrata többségű városvezetésnek két cikluson keresztül sem sikerült – tájékoztatta lapunkat Szathury Kolos, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport vezetője.

Megépülhet végre a wekerlei gyermekrendelő, amelyet a korábbi szocialista-SZDSZ-es többségű városvezetés két cikluson át, több mint tíz éve képtelen volt megvalósítani. Most, a Fidesz-KDNP kezdeményezésére, a képviselő-testület és a fejlesztési munkacsoport egyhangú támogatása mellett valóra válhat a beruházás, hiszen már megérkezett a rendelő építési engedélye is. Több ezer wekerleinek jelent ez majd könnyebbséget, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a pár nap összegyűlt több száz támogató aláírás, amelyet a Fidesz-KDNP frakcióvezetője átadott a polgármesternek. Szathury Kolos frakcióvezető a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta, örül, hogy az MSZP-SZDSZ-es városvezetés sikertelensége után a Fidesz-többségű testületnek sikerül megnyitni a wekerleiek kényelmét szolgáló gyermekorvosi rendelőt. A frakcióvezető elmondta: bízik benne, hogy Kispest MSZP-s polgármestere nem fog a megvalósítás elé akadályokat gördíteni.  

 

 

Szathury Kolos, a Fidesz-KDNP frakciójvezetője

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…