100 embernek osztottak ételt november 17-én a Magyar Vöröskereszt XIX. kerületi Nappali Melegedőjében a Hajléktalanok éjszakája alkalmából. Az este sikerességén 30 ember dolgozott. Ezen a napon nyitott a kis létszámú szállás is éjszakára a tartósan utcán élő kliensek számára.

Meleg ételt, meleg ruhát és egészségügyi csomagot osztottak csütörtök este a Magyar Vöröskereszt XIX. kerületi Nappali Melegedőjében. A Hajléktalanok éjszakája alkalmából babgulyást, palacsintát és tortát fogyaszthattak az ide betérő otthontalanok. Kökényesi Györgyné intézményvezetőa kispest.info-nak elmondta, az ételt adományokból tudták biztosítani, a tortát a Habitat Magyarország civil szervezet ajánlotta fel az akcióhoz, míg a babgulyást és a palacsintát egy munkahelyi baráti közösség készítette.

 

Az ételosztás egyúttal nyitórendezvény is volt, csütörtök estétől fogad éjszakára embereket az intézményben működő kis létszámú, úgynevezett alacsony küszöbű szállás. Ide azok a kerületi hajléktalanok térhetnek be, akik az utcai gondozószolgálat ügyfelei. Az igazgatónő kiemelte, egészségügyi papírok nélkül, akár ittasan is fogadják a rászorulókat, hiszen náluk a legnagyobb a kihűlés veszélye a téli időszakban.

 

Este 6 és reggel 8 között egy szociális munkás és egy ügyeletes dolgozik a szálláson, emellett pedig az utcai gondozószolgálat is részt vesz a munkában. Veress Barbara utcai szociális munkás kiemelte, intézményük a tavalyi évben is állandó kihasználtsággal működött. Szállásuk azért is népszerű a kerületi hajléktalanok körében, mert olyan emberek veszik igénybe, akik legtöbbje ismeri egymást, naponta találkoznak, így kevesebb köztük a konfliktus, lopás, verekedés. Az intézmény 20-22 ember befogadására képes, de a krízis időszakban van, hogy ennél sokkal többen találnak itt éjszakai menedékre. „Senki nem marad ellátás nélkül, aki hozzánk fordul. Vagy nálunk kap helyet, vagy továbbirányítjuk másik intézménybe, amelynek helykapacitásáról diszpécser szolgálatunkon keresztül előre informálódunk” – tájékoztatott Veress Barbara.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.