Idén is nagy népszerűségnek örvendett az immáron tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Székelykapu Napok, amely a Magyar Kollégium Kulturális Egyesület, a Wekerlei Futóklub és a Wekerlei Társaskör közreműködésével valósulhatott meg.

A három napos fesztiválon mintegy kétszáz önkéntes segített az elő-és utómunkálatokban köztük a körzet önkormányzati képviselői Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester és Lazányi Ferenc (Fidesz-KDNP) képviselő, akik a rendezvény elejétől a végéig (a színpad építésében, a Székelykapu futásban, szendvics készítésben,) aktívan részt vettek. A fesztivál első napján az érdeklődők megtekintették Urmai Ungurán László Promenád című kiállítását, másnap a falunapon az óvodák, iskolák és kispesti művészeti csoportok tartottak bemutatót a Kós Károly téren majd a Tiéd a Színpad program keretében néptánc, hipp-hopp, ugráló kötél, taekwondo és ritmikus sportgimnasztika bemutatókat tartottak a gyerekek. Az utolsó nap a hagyományokhoz híven a Székelykapu- futással vette kezdetét, melyen mintegy ötszázan indultak. Délután a Wekerlei Piknik keretében többek között részt vett a Wekerlei Szent József Római Katolikus Plébánia közössége is kézműves foglalkozások mellett zenei élménnyel, agapéval is kedveskedtek a résztvevőknek. Fontosnak tartjuk az ilyen és ehhez hasonló rendezvények szervezését, melyek közösségépítő és hagyományteremtő céllal jönnek létre és azon dolgozunk a Fidesz-KDNP frakcióban, hogy minél több támogatást tudjunk biztosítani ezek megvalósításához- tudtuk meg Lazányi Ferenctől.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…