Burány Sándor, Kispest szocialistából párbeszédessé lett országgyűlési képviselője a minap büszkén pózolt a közösségi oldalára feltöltött fotóin, amelyeken a szociális ágazatban dolgozókat köszöntötték a KMO-ban.

 

Ennek nem csak az a szépséghibája, hogy 2016-ban elmulasztotta kifejezni a szociális dolgozók iránti megbecsülését, amikor nem támogatta a Szociális Munka Napjának munkaszüneti nappá nyilvánítását – bár kétség kívül ront a hitelén… De az elmúlt években egy sor olyan intézkedést sem támogatott, amellyel tanúbizonyságot tehetett volna szociális érzékenységéről, vagy abbéli szándékáról, hogy az emberek életét könnyebbé, jobbá tegye.

 

Nem is kell messzebbre menni, mint a jövő évi költségvetésben tervezett intézkedések: Burány Sándor nem támogatta, hogy jövőre 40 ezer forintra emelkedjen a kétgyermekes családok családi adókedvezménye, hogy a rendvédelmi dolgozók és katonák bére 5, az egészségügyi szakdolgozók bére 8%-kal emelkedjen.

 

A korábbi években pedig nem szavazta meg a pedagógusok, az orvosok és az ápolók béremelését, a szocialista kormányok alatt devizahitel csapdába került adósok hiteleinek forintosítását, és az első házasok 24 hónapon át tartó havi ötezer forintos támogatását sem. De a személyi jövedelemadó sem csökkent volna 15, vagy a sertéshús áfája 5%-ra, ha Burány Sándoron múlt volna.

 

Bár azok után ezek nem is feltétlenül érnek meglepetésként minket, amiket az elmúlt években Kispesten tapasztaltunk tőle (szinte semmit): közel teljesen ugyanazokkal az ígéretekkel futott neki a 2018-as, mint a 2014-es kampánynak. Ez pedig elég sokat elárul a teljesítményéről…

 

Tehát szép dolog fényképeken pózolni, a közösségi oldalon kedves mondatokat írni – ezt lehet Gajda Pétertől tanulta? –, de tegye fel magának a kérdést mindenki: mennyire lehet komolyan venni Burány Sándor emberek iránti elkötelezettségét?

 

Főkép: Origo.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.