A kispesti óvodaférőhely-hiányt enyhítené az a Református Egyház által tervezett óvoda, amelynek indulását szeptemberre tervezik, és amelyhez az önkormányzat támogatását kérik az óvodai helyiségek kialakításához. Az erről szóló indítványt Mihály András, a Fidesz-KDNP képviselője nyújtotta be testületnek. Ötven, elsősorban kispesti gyermek elhelyezését tudnák segíteni hatmillió forintból – tájékoztatott a képviselő.

Jelentősen enyhítené a kerületi óvodai férőhelyhiányt a Kispesti Központi Református Egyházközség fenntartásában idén szeptemberi indulással tervezett Szőlőskert Óvoda. A Templom téri épületben a megfelelő óvodai helyiségek kialakításához hatmillió forint önkormányzati támogatásra lenne szükség, ezzel kereste meg Harkai Ferenc Csaba lelkipásztor Mihály András (Fidesz-KDNP) képviselőt, az oktatási bizottság elnökét. A képviselő a képviselő-testület holnapi ülésén előterjesztésében azt javasolja, támogassák a kezdeményezést. Mihály András elmondta: nagy segítség a kerületnek az új egyházi óvoda, hiszen az ötven új férőhelyen elsősorban kispesti gyerekeket látnának el, az önkormányzat pedig a jelenlegi hatmillió forintos támogatási igénnyel szemben csak jóval nagyobb forrásból tudna csak új férőhelyeket kialakítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…