A modern, spanyol gyártmányú CAF-villamosokat 2015-ben kezdte beszerezni a főváros a Tarlós István által elindított, a budapesti közösségi közlekedés járműállományát megújító projekt részeként. A Kispesten forgalomba helyezett villamosok a projekt második ütemének keretében érkeztek. 

 

– Jó látni, hogy az akkori munkának még ma is ilyen látványos, sokakat érintő eredményei vannak – nyilatkozta lapunknak Dódity Gabriella kormánypárti fővárosi képviselő, kispesti Fidesz-elnök, aki 2010 és 2014 között Tarlós István helyettesének, dr. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettesnek a kabinetében dolgozott.

 

Mint mondta, hozzájuk tartozott a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. is, amely akkoriban új lendületet adott a fővárosi közösségi közlekedésnek. Számos olyan, a közösségi közlekedést érintő fejlesztés, amelyet Karácsony Gergely átad, a leköszönt Tarlós István nevéhez köthető.

 

Az elöregedett, korszerűtlen villamosok helyett forgalomba állított alacsonypadlós járművekre a mozgásukban korlátozottak, illetve a babakocsival vagy nagyobb csomagokkal utazók is könnyen felszállhatnak. A CAF-villamosok légkondicionáltak, utasterük kamerákkal ellátott, nem mellékesen pedig csendesek és energiahatékonyak is.

 

Az 50-es vonalán, a Határ úti metróállomás és a pestszentlőrinci Béke tér között forgalomba állított új villamosokkal a hét valamennyi napján közlekedhetnek az utasok. Ahhoz, hogy az új szerelvények forgalomba állhassanak, felújításokat kellett végezni a vonalon: megállókat kellett átépíteni, meg kellett erősíteni a tápkábel-hálózatot, illetve a felsővezeték tartóoszlopait is több helyen cserélni kellett.

Fotók: facebook.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.