Az idén százéves KMO Művelődési Központ és Könyvtár a centenáriumhoz kapcsolódóan több pályázatot és felhívást is közzétett, amelyekre Kispesten élő vagy tanuló diákok és felnőttek jelentkezését várják. A pályázók művészi formában – rajzon, képregényben szövegesen vagy éppen a színpadon – fogalmazhatják meg az intézménnyel kapcsolatban szerzett élményeiket.

„A pályázatok minden korosztály számára lehetőséget biztosítanak, hogy a KMO-val kapcsolatos élményeiket, emlékeiket megfogalmazhassák, művészi formában kifejezhessék. A kiírásokra március végéig, illetve április közepéig várjuk az érdeklődők jelentkezését!” – közölte honlapján az idén századik születésnapját ünneplő intézmény.

 

„Van egy történetem…’” címmel meghirdettek például egy olyan pályázatot, amelyre sorsfordító, megdöbbentő vagy éppen mulatságos történeteket várnak írott formában, a KMO-hoz kapcsolódóan. A „KMO 100 rajzpályázat” gyerekekhez szól, három korosztályra bontva, technikai megkötés nélkül, ugyanakkor közzétettek egy képregényrajzoló pályázatot is, amelyre a kicsit idősebbek, a 12-18 éves fiatalok jelentkezését várják.

„Tiéd a színpad!” címmel az előadóművészetekre nyitott középiskolásokat célozták meg: a bemutatkozó alkalmat követően a jelentkezők különféle kategóriákban mutathatják meg tehetségüket a színpadon.

 

A pályázatokkal kapcsolatban további információt ide kattintva kaphatnak olvasóink, illetve az összes felhívással és pályázattal kapcsolatban Szűcsné Gajárszky Vera (282-9752/0106; email: [email protected]) is tájékoztatást tud adni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.