A munkáltatók áprilishoz viszonyítva most 30 százalékkal több pozícióra keresnek diákmunkásokat – derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adataiból. Idén – az szja-mentességnek köszönhetően – a diákoknak kifizetett munkabérek is nőttek.

Ismeretes, a kormány döntése értelmében ez év január 1-jétől a 25 éven aluli munkavállalóknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. A Trenkwalder csoport tájékoztatása szerint egy diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatott tanuló így teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami 1500 forintot alapul véve 225 forinttal nagyobb jövedelmet jelent óránként.

 

Az adminisztrációs és gyakornoki szellemi pozíciókban óránként 1600-1650 forintot, a fizikai szakképzett munkakörökben átlagosan 1750 forintot, a gyártási, logisztikai, vendéglátási feladatok ellátása során pedig 1450-1600 forintot kereshetnek a diákok. Mezőgazdasági idénymunkák esetében ez az összeg átlagosan 1260 forint.  

 

A cégcsoport rámutatott: utóbbiakra is jelentős a kereslet, ugyanakkor a nyári hónapokban leginkább a vendéglátásban nő meg a diákmunkások száma. Idén nyáron a diákmunka már eléri a járvány előtti évben tapasztalt mértéket – közölték. Hozzátették: június közepéig nincs elkésve az a munkáltató, aki a nyári szezonban diákmunkásokat kíván alkalmazni, az eredményes toborzás érdekében azonban már ezekben a hetekben célszerű megtenni a szükséges lépéseket.

 

Kispest.info/MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.