A 90 éves Kispesti Munkásotthon és a 95 esztendős pesterzsébeti Csili közös ünnepségén a szakmai konferencia és a színpadi programok mellett közös séta, futás és kerékpározás is színesítette a programot. A péntek délutáni ünnepségen a kispesti Templom téren elültették a Kultúra Fáját és időkapszulát is elhelyeztek.

 

A jubileum péntek délelőtt vette kezdetét a KMO-ban, ahol a közművelődési intézmények Művelődés és közösségek című szakmai konferenciáját tartották. Az előadásokon a fővárosi művelődési házak munkatársai mellett vidéki intézmények is képviseltették magukat.

 

A szabadtéri rendezvények délután az 1000 lépés a közművelődésért elnevezésű sétával kezdődtek, amely során fúvószenekar, és kisiskolások éneke kíséretében a KMO-tól a Templom térre ment az ünneplő tömeg. A Templom téren Gábor Ilona, a KMO igazgató asszonya, Gajda Péter polgármester, Tarnai Richárd, Kispest Országgyűlési Képviselője és Jókai Anna írónő, Kispest díszpolgára köszöntötték az egybegyűlteket. A polgármester emlékeztetett, hogy kilenc évtizede a Kispesti Munkásotthon a kispestiek adományaiból épült. Tarnai Richárd szerint az intézmény rangját mutatja, hogy a magyar irodalom kiemelkedő alakjai keresik fel: korábban József Attilával, ma pedig Jókai Annával lehet itt találkozni. Jókai Anna azt kívánta, a kispestiek továbbra is találjanak sok örömet az intézmény falai között. A megszólalók köszönték a KMO munkatársainak áldozatos munkáját.

 

[GALÉRIA-1]

A képre kattintva galéria nyílik.

 

Tarnai Richárd és a polgármester ezután 90 éves kispesti lakosokat köszöntöttek fel, majd elültették az évfordulóra emlékeztető Kultúra Fáját és időkapszulát helyeztek el a Templom téren. Ezután eldördült a startpisztoly: a Templom térről az erzsébeti Kossuth térre hat kilométeres futás, az ellenkező irányban pedig kerékpározás vette kezdetét, de a  Templom téren is folytatódtak a KMO színpadi programjai. Az ünnepség este az erzsébeti Csiliben zárult a fővárosi művelődési házak Kincseink című ajándékműsorával és bállal.

 

A KMO 90 éves történetéről korábbi cikkünkben olvashat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…