Benne járunk a nagyböjt időszakában mely húsvét vasárnapjáig tart. Ennek alkalmából Tercsi Zoltán esperes, a Wekerletelepi Szent József Plébánia plébánosa osztja meg velünk gondolatait.

Ez az időszak egyfajta felkészülés, mely emlékeztet minket Krisztus szenvedésére és halálára. A böjt legismertebb rendelkezése a pénteki hústilalom. A két kiemelt napon, hamvazószerdán és nagypénteken a hústilalom mellett a szorosabban vett böjtöt is megtartják a hívek, naponta csak háromszor étkeznek, és csak egyszer laknak jól. A középkorban kialakult szigorú böjti periódusban tiltották a zajos mulatságokat, s valójában ma sem illik egy hívő embernek ebben az időszakban nagy dorbézolásokat tartani. A farsang átadta a helyét a csendes, az embereket magukba fordulásra késztető böjt napjainak.

A nagyböjt lényege a húsvétra való lelki előkészület, a megváltás titkairól való elmélkedés. Ez az időszak valójában lelki zarándokút, aminek a végén, húsvétkor megtisztultan ünnepelhetjük Krisztus feltámadását. A természet kibontakozásának idejét éljük, s ezzel egy időben megkapjuk a hit kegyelmét és erejét, vagyis hogy a természethez hasonlóan az emberi mulandóság sem végleges állapot. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Jézus feltámadása azt jelenti, hogy minden bűnből, elesésből, tragédiából ki lehet emelkedni, és újra lehet kezdeni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.