Ebben az évben 91,5 milliárd forinttal, 2017-ben pedig az eredeti irányzathoz képest további 136 milliárd forinttal költ többet a magyar állam a köznevelési és oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztésére – tájékoztatott mindenkit az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékes államtitkára.

A kormány az elmúlt öt évben, nemzeti és uniós forrásokból több mint 500 milliárd forintot költött ezekre a beruházásokra, s ez a folyamat sem az idén, sem a következő esztendőben nem fog lelassúlni – árulta el Palkovics László. Hozzátette: a magyar állam a következő év január elsejével átveszi az összes köznevelési intézményt, vagyis a végrehajtás során 58 tankerületi központhoz kerül az állami fenntartású iskolák működtetése. Az államtitkárság törekvései szerint ebből semmit nem szabad észrevenniük az iskolák pedagógusainak és diákjainak, mivel a kormány biztosítja az iskolák működtetéséhez szükséges forrásokat.

 

Az oktatásban szükséges döntéshozatal lényegesen közelebb kerül az adott iskolákhoz, mint a korábbán, mivel a tankerületi központok önálló gazdálkodást fognak folytatni. Továbbá a következő időszakban megalakulnak a tankerületi tanácsok is, amelyekbe várják a térségi önkormányzatok vezetőit, a vállalkozások, valamint a szülők képviselőit is. Így az adott iskolák szakmai munkájában is nagy beleszólása lesz az adott településen élő embereknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.