Országos hírű botrány ide vagy oda, a baloldali kerületvezetés szerint minden rendben, költséghatékonyan zajlott a kispesti Százszorszép Óvoda felújítása kapcsán, éppen ezért nincs is helye felelősségre vonásnak az ügyben.

„Mikor vonja felelősségre az önkormányzat Kránitz Krisztiánt?” – tette fel a kérdést a kispesti Fidesz-KDNP frakció a február 14-i képviselő-testületi ülésen a Százszorszép Óvoda felújítását övező botrányra utalva. Gajda Péter MSZP-s polgármester válaszában úgy fogalmazott, a kormánypárti képviselők szeme elé narancssárga köd ereszkedett le, ezért nem látják azt, hogy ez egy teljesen szabályos, a kerület vagyonával jól gazdálkodó, költséghatékony felújítás volt.

 

Emlékezetes, a munkákat 2019 nyarán végeztette el a baloldali vezetésű önkormányzat, a projektet pedig a baloldal által vitatott korrupciógyanús hangfelvételeken sokat emlegetett Kránitz Krisztián, a kispesti Vagyonkezelő Műszaki Szervezet akkori vezetője írta alá. A bruttó 180 millió forintba került felújítás azonban nem úgy sikerült, mint amire számítani lehetett: több tízmillió forintos is lehet az értékkülönbség a valós munkák és a papíron szereplők között.

 

A felújítás részleteit Dódity Gabriella, Fidesz-KDNP-s fővárosi képviselő részletezte közösségi oldalán: egyebek között leírta, hogy a régi kerítést mindössze lemázolták, holott felújításának 30 millió forintos költségvetésében új kerítéselemek is szerepeltek, s a többi közt elszámoltak 11 gáztűzhelyt is, az intézményben azonban kikötötték a gázt és villanytűzhelyen melegítik az ételt.

 

Gajda Péter a testületi ülésen emlékeztetett arra a levélre, amelyben tavaly és végén a többi közt ezeket az állításokat is igyekezett megcáfolni, a Fidesz-KDNP szerint azonban ezek az érvek nem állják meg a helyüket. Ahogy Fekete Márk, a kormánypárti frakció képviselője fogalmazott, ami a műszaki leírásban és a számlákon szerepel, de a valóságban nincs ott, arról fölösleges vitatkozni. Song Simon, akinek szavai szerint alkalmatlan volt a feladatra az, aki a felújítást végezte, példaként említette azt a rozsdás mosogatótálcát, amelyet tudomása szerint visszaépítettek, majd elkezdtek lecsiszolni, azonban kilyukadt, így végül kibontottak és elvittek.

 

Korábban megírtuk, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2019 óta nyomoz a Százszorszép Óvoda felújításának ügyében. Noha a kispesti Fidesz-KDNP frakció az elmúlt években többször mondta, hogy távolítsák el a korábbi vagyonkezelőt az önkormányzat kötelékéből, erre nem került sor, sőt. Kránitz Krisztián feladataival együtt – a DK javaslatára – egy másik önkormányzati intézménybe került át, s a mind a mai napig ő felel többi közt a kispesti gyermekintézményekért is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…