A madáretetési időszak Magyarországon az első fagyok beköszöntétől és április elejéig tart. Legkorábban-szeptemberben kezdhetünk az etetésnek, de tavasszal mindenképpen fejezzük be, hogy ne feszélyeztessük a madarak természetes önfenntartását. A szükségtelenül végzett nyári etetés a természetestől eltérő táplálékviszonyokhoz szoktatja a felnövekvő generációkat, a mesterséges táplálékbőség pedig folyamatos emberi beavatkozás nélkül életképtelen szintre viheti a fészkelőállományt.

 

A madárszakértők azt tanácsolják, ha nem jutunk kinti madaraknak kapható eleséghez, akkor az állatkereskedésekben beszerezhető pintyeleség, köles és a tört dió is tökéletesen megfelel, illetve az ősszel szezonális gyümölcsök közül az alma a legoptimálisabb megoldás. A településen áthaladó, vonulóban lévő madarak zsírtartalék felhalmozását is segítheti ott, ahol hiányoznak a magas cukortartalmú bogyókat tartalmazó bodzások.

 

A Magyar Madártani Egyesület arra figyelmeztet, hogy a madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről-évre akár messziről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe.

– Az etetőre járó kistestű madarak számára -10 Celsius alatti hőmérsékleten a túlélés gyakran arról szól, tartalékaik csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát. Ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni az alig 5-6 órányi nappali periódusban, például azért, mert nem töltöttük fel az etetőt, könnyen elpusztulhatnak a következő hideg éjszakán – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani Egyesület.

 

 

A téli etetőn alkalmazható madáreleségek három nagy csoportba sorolhatók: növényi magvak és ezek keverékei, állati zsiradék és alma, melyeket együtt érdemes alkalmazni. A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest keverni, a legegyszerűbb, ha az állatkereskedésekben kapható pinty és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk. Az olajos magvak és az állati zsiradék mellett gyümölccsel, elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk. Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira, de néhány szemet a talajra is tehetünk, így a madarak hóeséskor és azt követően is hozzáférhetnek, míg a földre szórt élelem mindaddig elérhetetlen számukra, amíg el nem takarítjuk a havat.

 

A Magyar Madártani Egyesület arra hívja fel a figyelmet, hogy nem minden eleség felel meg a madarak etetésére.

– Soha ne adjunk az énekesmadaraknak az etetőben kenyeret, kenyérmorzsát, mert ez több napig, hétig is itt maradhat elfogyasztatlanul és eközben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják. Ugyanakkor a friss, azonnal elfogyasztott kenyérmorzsa – mivel ez még nem erjedt, nem penészes – például a buszmegálló verebeinek adva vagy a vízi madarak: hattyúk, récék, libák számára nem ártalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.