A kormány döntése értelmében a 45 milliárdot a harminc napon túli beszállítói tartozások rendezésére fordíthatják az intézmények, további 15 milliárd forintra pedig a működés hatékonyságát növelő programokkal pályázhatnak.

Szeptemberi végi adatok szerint a kórházak teljes adósságállománya 60 milliárd forint volt, amelyből a 30 napnál túli lejárt tartozás 45 milliárd.

 

Az adósságrendezés új elemeként is értelmezhető a „hatékonyságot növelő alapra” való pályázati lehetőség. Az intézmények olyan tervezett „csomagokkal” pályázhatnak, amelyek racionalizálja és hatékonyabbá teszi a működésüket.

 

A pályázatok az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) fogja „rangsorolni”, a döntést a miniszter hozza meg, és akiknek befogadták a pályázatát, azzal az egészségbiztosító újabb támogatási szerződést fog kötni.

Ebben az évben – a tervhez képest – 151 milliárd forinttal több jutott az ágazatnak, ami a GDP 0,5 százaléka.

 

A kormány abban érdekelt, hogy az ÁEEK kórházfenntartói szerepét megerősítsék. Kiemelte, ezzel a forrással eltűnik a kórházak 30 napon túli lejárt szállítói tartozásállománya.

 

15 milliárd forintra történő pályázatnál nem lesz megkötés, hogy az intézmény energetikai korszerűsítéssel, betegút-átszervezéssel, háttérfunkciók gazdaságossá tételével pályázik-e.

 

A támogatás célja mindenképpen a betegbiztonságot fokozó, azt javító intézkedés, amely egyben a költséghatékonyságot is támogatja és hosszú távon is fenntartható.

 

A lejárt szállítói tartozások kiegyenlítésére szolgáló 45 milliárd forintot legkésőbb november 30-án utalják az intézményeknek, a 15 milliárd forint keretösszegű pályázatokról december 9-én dönt a miniszter és még karácsony előtt megkapják a pénzt a kórházak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.