Hónapokig várt válaszra Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok az önkormányzattól annak kapcsán, hogy hány tízmillió forint közös költséggel tartozik az önkormányzat a Kossuth téri Piac Társasházainak, amely miatt 21 millió forintot kellett átcsoportosítani a költségvetésben a végrehajtási költség és a késedelmi kamat kifizetése miatt.

Az önkormányzat és a Kossuth téri Piac társasházai között ugyanis évek óta elszámolási vita zajlik, mert az önkormányzat nem fizet közös költséget, és úgy tudjuk, az önkormányzatnak is vannak követelései a társasházzal szemben. A képviselő lapunknak elmondta, bár a napokban megkapta a választ, mindez vélhetően annak köszönhető, hogy törvényességi észrevételt tett a Fővárosi Kormányhivatalnál, valamit magánemberként közérdekű adatigénylést nyújtott be a kispesti hivatalhoz.

 

– Szégyen, hogy az Év jegyzőjének választott Béja Julianna nem tesz eleget a közérdekű tájékoztatási kötelezettségének, hiszen nekem, mint képviselőnek hivatalosan meg kellett volna válaszolnia az első levelemet, amelyet június 12-én küldtem. Az iroda tájékoztatása szerint a kérdést a VAMÜSZ vezetőjének, Kránitz Krisztián MSZP-s képviselőnek kellene megválaszolnia, de ő sem tette. Biztos jó okuk van rá, hogy nem válaszoltak – mondta lapunknak Dódity Gabriella, aki hozzátette: nem érti, miért nem fizetett az önkormányzat évekig közös költséget a társasháznak, hiszen ezzel plusz fizetnivalókat generált, amelyeket akár a piac, akár a nevelési intézmények felújítására lehetett volna fordítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.