Kamatmentes önkormányzati kölcsönt javasolt a Fidesz-KDNP a wekerletelepi vízórák kiépítéséhez, a baloldal többség azonban levette napirendről az előterjesztést. A decemberi határidő közeleg, az önkormányzat egyelőre nem segít. A Fővárosi Vízművek kihelyezett ügyfélszolgálatot nyitna Wekerlén.

Budapesten szinte mindenhol természetes, hogy az utcáról a házba vezető fővezetéken vízóra méri a fogyasztást, sőt Wekerlén is az ingatlanok többsége rendelkezik mérővel. Év végéig pedig bekötési vízmérővel kell ellátni azt a több mint 600 wekerlei házat is, ahol most egyáltalán nincs vízóra. A kerületi Fidesz-KDNP frakció a legutóbbi testületi ülésen javasolta, hogy az önkormányzat ötmillió forintos, kamatmentes visszatérítendő támogatási keretet létrehozásával segítse azokat a tulajdonosokat, akiknek nehézséget okoz a megfelelő vízakna kialakítása.

 

Gajda Péter polgármester az előterjesztést levetette az ülés napirendjéről, és hangoztatta, hogy a helyzetet nem az önkormányzat idézte elő. Így azonban egyelőre nem is segít, Gajda szerint még dolgoznak a megoldáson. A határidő azonban közeleg, év végétől minden házat fel kell szerelni mérővel, hogy a szolgáltatásért a tényleges fogyasztás arányában fizessenek a lakóközösségek.

 

A Fidesz-KDNP szerint az önkormányzatnak akár a javasolt kamatmentes kölcsönnel, akár a szolgáltatóval való kapcsolattartással, illetve az itt élők tájékoztatásával segítenie kellene az érintett lakosokat. Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) wekerlei képviselő lapunknak elmondta, hogy a tervek szerint a Fővárosi Vízművek kihelyezett ügyfélszolgálatot létesít a városrészben.  Erre a célra a Kós Károly tér 9. szám alatti önkormányzati helyiséget nézték ki, erről a képviselő-testület dönt az áprilisi ülésen. Információink szerint pozitív döntés után a szolgáltató akár már a következő héten indítaná a heti egyszeri kihelyezett ügyfélfogadást a Kós Károly téren.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.