Nem támogatták az oktatási területre szánt források bővítését Kispest baloldali országgyűlési képviselői: az MSZP-ből a Párbeszéd frakcióba átülő Burány Sándor nemmel szavazott, Hiller István (MSZP) pedig távol maradt a szavazástól. Ennek ellenére valamennyi ellenzéki párt az iskolakezdésre időzítette a kormány oktatáspolitikájának kritizálását.

 

Azok beszélnek most az oktatásról, akik kormányzásuk alatt több száz iskolát zártak be és elvettek a pedagógusoktól egy havi bért – reagált közleményben a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt emlékeztetett, hogy a 2019-es költségvetés 606 milliárddal többet biztosít az oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott büdzsé. Eközben országszerte megújulnak az iskolák, közel 150 településen építenek tantermet, tornatermet, vagy tanuszodát, további több mint félezer iskolában felújítások, nyelvi és informatikai fejlesztések zajlanak.

 

A Fidesz 2010 óta pótolja az oktatásból kivont pénzeket – áll a közleményben –, ami az oktatásban dolgozók fizetését is érintette: a pedagógusok bére 2013 és 2017 között átlagosan 50%-kal emelkedett, és soha annyi gyermek nem jutott még ingyenes étkeztetéshez és ingyenes tankönyvhöz, mint ma.

 

Főkép: Facebook.com, YouTube.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.