Jogosan zavar sok Kispesten élőt, hogy egyesek a kerület több pontján, közterületen fogyasztanak alkoholt annak ellenére, hogy a kerületnek van erre vonatkozó tiltó rendelete. Bár a nemrégiben újra megalakult Kispesti Rendészeti Központ (KRK) egyes helyeken járőrözik, úgy néz ki, nem mindig tudják betartatni a szabályokat.

A forró nyári napok beköszöntével megszaporodtak a közterületeken, mint például a parkokban, tereken alkoholt fogyasztók száma, pedig a képviselő- testület nemrégiben döntött arról, hogy a tavaly ősszel átadott KRK feladatai közé tartozik többek között a közterületen alkoholt fogyasztók elleni fellépés is. Lapunkat a KRK igazgatója, Bali Péter levélben tájékoztatta, hogy „A Kispesti Rendészeti Központ egy járőrpárja a múlt hét óta posztos járőrként, a munkaidő alatt folyamatosan a téren tartózkodik, ezzel is igyekezve megakadályozni az életvitelszerű közterületen tartózkodást csak úgy, mint a közterületi alkoholfogyasztást.„

 

Az igazgató a üggyel kapcsolatos tehetetlenségüket továbbá azzal indokolta, hogy „a közterületi alkoholfogyasztás bizonyítása nehézkes, csak abban az esetben lehetséges, ha a hatóság emberei tetten érik a szabálysértőket.” Tehát ha valaki mellett ott van a nyitott borosüveg vagy a kezében tartja azt az még nem bizonyíték. Arról nem is beszélve, hogy a munkaidő végén a KRK járőrei hazamennek, a késő délutáni csúcsban így már nem figyelnek a rendre. Pedig a szigorú büntetés megoldást jelenthetne.

 

 

 

A fő probléma egyébként nem csak az ivászattal van, hanem a sokszor vele járó hangoskodással, a járókelők zaklatásával és a köztisztasági szabályok megszegésével. A frekventált helyeket, mint például a Kossuth téren, évek óta probléma az nyílt utcán történő alkoholfogyasztás, de sokan bíztak benne, hogy a KRK-nak és a rendőrségnek közösen sikerül megoldani az egyébként a kerület imázsát is romboló tevékenységet. A tapasztalatok viszont azt bizonyítják, az igazi megoldás még várat magára.

 

 

                                                                    Van aki életvitelszerűen lakik a téren

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…