Melyik hölgyet ne érdekelné legalább egy kicsit a szépítkezés? A Wekerlei Kultúrházban március 9-én, szombaton 15 órától minden hölgy kipróbálhatja a különböző szépítészeti módszereket, anyagokat, technikákat. Egy tavaszi délután a kényeztetés jegyében, mely a nőkről és a szépségről szól.

 

A nőnap alkalmából megrendezésre kerülő eseményen – mely minden hölgy látogató számára ingyenes – szinte mindenre gondoltak a szervezők. A fodrász- és sminkbemutatók mellett tanácsadásra is sor kerül, ahol egyéni kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők. A megszépült hölgyeket profi fotóművész örökíti meg. Az otthon elkészíthető biokozmetikumok, vagy az egészséges táplálkozás fortélyait is megtanulhatják a résztvevők.

 

Érdekes előadásokból sem lesz hiány: szó lesz a gerinc védelméről, a gerincjógáról, az alakformálásról, a reflexológiáról, Dr. Csomai Zita orvos, életmód-tanácsadó pedig a nőiségről beszél majd a közönségnek.  A kislányokra arcfestés vár, a nagyokra test- és talpmasszázs, de a szervezők az urakról sem feledkeztek meg: kézműves szakember vezetésével textilből, papírból virágokat készíthetnek szeretett hölgyeiknek. 

 

További részletek: wkk.kispest.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.