Átlagosan 400 ezer forintra növekszik idén a BKV gépjárművezetőinek bére, cafeteriával együtt a Fővárosi Közgyűlés döntésének köszönhetően. A testület első 2018-as ülésén ugyanis úgy döntött, hogy támogatja a munkavállalóira irányuló bérfejlesztés megvalósítását a BKV idei bérmegállapodásában foglaltaknak megfelelően.

Óriási a fluktuáció a BKV-nál, 250 buszvezető és 50-80 villamosvezető hiányzik, ezért sok a túlóra. Egy buszvezető, metró- vagy villamosvezető átlagosan bruttó 350 ezer forintot keresett 2017-ben túlóra nélkül. Kezdő buszvezetőt most 305 ezer forintért vesz fel a fővárosi cég.

 

A bérfejlesztés átlagos mértéke 12%, amelyből 5% az alapbér fejlesztés, 7% pedig a bérfelzárkóztatást szolgálja. A bérfejlesztés hatására 5,7 milliárd forinttal növekszik a cégnél a bérköltség, a személyi jellegű ráfordítások pedig csaknem 7 milliárddal növekednek. Így átlagosan 400 ezer forintra növekszik idén a BKV gépjárművezetőinek bére cafeteriával együtt.

 

 

 

A BKV egyébként folyamatosan keres munkaerőt, amelyre az M3-as metró felújítása, a pótlóbuszok belépése miatt égető szükség van. A BKV szerint jelenleg 200 járművezető tanuló kiképzése van folyamatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.