Túlzás lenne azt állítani, hogy nem várt fordulatok jellemezték a Gyurcsány-show második felvonását: miután Karácsony Gergely sorozatos ballépéseivel bizonyította alkalmatlanságát a miniszterelnök-jelölti pozícióra is, a neki szánt szerepet Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc hithű pártfogoltja vette át. Emlékezetes, a hódmezővásárhelyi polgármester három évvel ezelőtt úgy ülhetett a városvezetői székbe, hogy a választási kampány során az összes baloldali párt felsorakozott mögötte. Sokáig nem maradt adósuk: a bukott ex-miniszterelnök vezette baloldal most rajta keresztül próbálkozhat azzal, hogy hatalmat ragadjon, ennek érdekében pedig nem titkoltan a jobboldali szavazók kegyeit is igyekeznek elnyerni.

 

A szavazatszerzés reményében magát jobboldalinak tartó Márki-Zayról azonban idejekorán kiderült: eszében sincs konzervatív kormányprogramot hirdetni, helyette egy olyan közös programot hajt majd végre, amelyben „baloldali programelemek és zöld programelemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos programok is megvannak”. Nincs új a nap alatt

 

Mindezek ismeretében abban sincs semmi meglepő, hogy Gyurcsány új, „csillivilli” trójai falova a régi, megkopotthoz, Karácsony Gergelyhez hasonlóan tárt karokkal várná a migránsokat, ha a miniszterelnöki szélbe ülne.

Fotó: Sióréti Gábor

Márki-Zay Péter az amerikai CNN hírcsatornán ugyanis a többi közt arról beszélt, hogy felszámolná a gyűlöletkampányt, s helyette az emberséges bánásmódra törekedne a menekültekkel szemben, érkezzenek bárhonnan is. Úgy fogalmazott, egy kanadai típusú, szereteten és elfogadáson alapuló társadalomra lenne szükség Magyarországon is, hogy legkésőbb egy generáció múlva sokkal befogadóbb legyen a társadalom, és a vegyes házasságból született gyerekek is lelkes hazafiakká váljanak.

 

Kétségtelen, az ellenzéki pártok közös rendezésű, előválasztás című színjátéka eddig mulattató pillanattok egész sorával örvendeztette meg a publikumot, az iménti gondolatsor azonban rávilágít arra a cseppet sem derűs jövőképre, amelyet a hatalomra vágyó, korábban már „bizonyított” baloldal vizionál. Illúziói ne legyenek senkinek: ha kormányra jutnának, nemcsak a migránsoknak adnának szabad utat. Emelnék az adókat és a rezsiárakat, elvonnák a családtámogatásokat, miközben a „szereteten és elfogadáson alapuló” társadalom jegyében porba tipornák a keresztény, nemzeti értékeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.