Önkormányzati lakáshoz jutott Gajda Péter, Kispest polgármestere. A Wekerletelep, Kós Károly tér 2. szám alatti első emeleti lakást nézte ki magának az akkor önkormányzati képviselőként, sőt, a Lakásügyi Bizottság elnökeként tevékenykedő Gajda, és meg is szerezte azt. Nem csodálkozunk, hogy megtetszett neki a Kós Károly téri kilátás, tetszene sokunknak itt Kispesten.

Kós Károly tér 2.
A lakók szerint nekik elővásárlási joguk volt, amellyel egy család élni is szeretett volna, de nem sikerült nekik; a lakás Gajda Péteré lett, amelyet egyes források szerint az önkormányzat még fel is újíttatott, mielőtt beköltözhetett a város mostani vezetője. Könnyű dolga volt, hiszen annak a bizottságnak az elnöke volt, amely a lakás értékesítéséről döntött. Gajda az 1997-ben történt ügylet után ebben a lakásban élt évekig, és élvezte a Kós Károly téri kilátást. A Hír TV-nek adott tegnapi nyilatkozata szerint többért adta el a lakást, mint amennyiért vette. Később Gajda közleményt adott ki az ügyben, amelyben cáfolja, hogy műemlék lakást vett volna. A ma legalább 15 millió forintot érő lakás birtokunkba került hiteles tulajdoni lapja szerint műemlékről van szó.

Hiteles tulajdoni lap