Az ezt követő közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor kiemelte: a szankcióknak az a természetük, hogy általában olyan helyeken döntenek róluk, amelyek biztonságosak és messze esnek attól az országtól, amellyel szemben kivetik őket. „Könnyű szankciós politikát csinálni Párizsból, Brüsszelből, Madridból, de talán még Berlinből is” – fogalmazott, hozzátéve: „mi azonban a szankcionált országhoz, Oroszországhoz közelebb vagyunk”.

 

Úgy vélte, aki közelebb van, „mindig többet is szenved”, ezért semmi meglepő nincs abban, ha a magyar nézőpont radikálisan eltér a brüsszelitől. Ráadásul szankciót az erős szokott kivetni a gyengébbel szemben, de most „mi, európaiak, akik energetikai törpék vagyunk, vetünk ki szankciót egy energetikai óriással szemben”, ami teljesen szokatlan jelenség a történelemben – magyarázta.

 

A kormányfő hangsúlyozta: „nekünk nagyon komoly károkat okoznak ezek a szankciók, ezek nekünk rosszak, fájdalmasak, rengeteg pénzbe kerülnek, és azzal fenyegetnek, hogy a sikereink egy tekintélyes részét, amit az elmúlt tíz évben elértünk, felemésztik”. Ugyanis azzal, hogy az energia ára az égbe szökött, „a külkereskedelmi mérlegünk elromlik”, és akkor „elromlik a fizetési mérleg is” – mutatott rá.

 

Közölte: tehát az a szankció, amit ma „a nyugatiak kitaláltak”, nem szolgálja Magyarország érdekét, „sőt rendkívül súlyos veszedelmet jelent a számunkra”. Az egészben pedig az a leginkább aggasztó, hogy „miközben megyünk bele az egyre súlyosabb gazdasági válságba”, teljesen nyilvánvaló, hogyha a szankciókat hatályon kívül helyeznék, a helyzet azonnal javulna – vélekedett. Hozzáfűzte: tehát nemcsak arról van szó, hogy „egy nagy, fájdalmas intézkedéssorozatot szenvedünk el”, hanem, hogy egyetlen mozdulattal ezt vissza lehetne csinálni.

 

Orbán Viktor kijelentette: ezért mindig amellett fog érvelni, hogy olyan szankciókat ne alkalmazzon az Európai Unió, amelyek itt, Közép-Európában, jobban fájnak, mint annak, akivel szemben alkalmazzák. Az Európai Parlament csütörtökön elfogadott, Magyarországról szóló jelentéséről a miniszterelnök kérdésre azt mondta: „csak azért nem nevetünk rajta, mert már unjuk; ez egy unalmas vicc, harmadszor vagy negyedszer csinálják, hogy elfogadnak az Európai Parlamentben Magyarországot elítélő határozatot„.

 

Megjegyezte: „először még azt hittük, hogy ennek van jelentősége, de most már csak viccnek tekintjük”. Kifejtette: „az európai baloldal elfoglalta az Európai Parlamentet”, és „a mi egykori pártszövetségünk”, az Európai Néppárt is folyamatosan balra csúszik. A szavazati arányok pontosan mutatják ezt: a jobboldali pártok Magyarország mellett szavaztak, a baloldali pártok meg ellene – magyarázta.

 

Úgy látja, itt nem objektív ítéletalkotásról, hanem pártpolitikai támadásról van szó, amely nem az első Magyarország ellen. „Az elfogadott dokumentum színvonalát pedig egyszerűen csak politikai propagandának vagy pamfletnek minősítjük” – mondta. A miniszterelnök közölte: Magyarországon választások szoktak lenni, kialakul egy parlamenti többség, és ha a többség jobboldali, akkor az nem tetszik a baloldalnak, és „akkor intifádákat rendeznek az Európai Parlamentben”.

 

A kitüntetés átvételekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy az elismerést biztatásnak tekinti azért, amit ezután fog tenni a magyar-szerb barátság érdekében. Már Széchenyi István is megállapította, hogy Szerbia és Magyarország érdeke olyan szorosan összefonódik, hogy barátokká kell lenniük, amikor tehát a mostani magyar kormány a szerb-magyar barátságért dolgozik, egy nagyon régi magyar felismerést teljesít – hangsúlyozta. Kijelentette: Magyarország egy olyan ország, amelynek Szerbiával barátságban kell lennie. Van egy közös ügyük is, együtt kell megvédeniük Európa déli kapuját, ez egyszerre küldetése és felelőssége a két országnak – mondta a kormányfő.

 

MTI

Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.