A miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt arról, milyen lazításokra számíthatunk, mihelyst átlépi az 5 milliót a beoltottak száma.

A hétvégén jó eséllyel eléri az 5 milliót a beoltottak száma, ez pedig korszakhatár a járvány elleni védekezésben – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában.

A számok azt mutatják, Magyarország legyőzte a járvány harmadik hullámát, így új intézkedések léphetnek érvénybe az említett szám átlépését követően.

 

Megszűnik a kijárási tilalom, nem kell maszkot viselni közterületen, eltörlik a vendéglátóhelyek és üzletek kötelező zárási időpontján, illetve korlátozások nélkül lehet majd egyéni és csapatsportokat is végezni a szabadban. A kormányfő a rendezvényekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a magán- és családi rendezvények 50 főig, a lakodalmak pedig 200 főig lesznek megtarthatók. Nem kevésbé fontos, hogy lesz lehetőség szabadtéri rendezvényeket, például gyűléseket is szervezni, 500 főig.

 

A zenés és táncos rendezvényeket csak védettségi igazolvány birtokában lehet majd látogatni. A 16-18 éves korosztály tagjai, ha be vannak oltva, saját jogon is mehetnek zárt térben szervezett kulturális és sportrendezvényekre. Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország az egyik legvédettebb és legbiztonságosabb ország Európában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.