Kispest közel 1 milliárd forintos kormányzati támogatásban részesült az Egészséges Budapest Program keretében, amelyből megvalósulhat a Kispesti Egészségügyi Intézetben az egynapos sebészeti ellátás kialakítása. Az első lépés 57 millió forintos, szintén állami forrásból már meg is valósult: a laboratóriumi részleg a második emeletről a földszintre költözött. Eközben zajlik az új gyermekorvosi rendelő kialakítása is a Csokonai utcában, amelyre azért volt szükség, mert az Egészségügyi Intézetbe költözik egy korszerű radiológiai diagnosztikai központ is, amely az intézetben a gyermekorvosi rendelő korábbi területén kap majd helyet. Továbbá hamarosan a cukorbetegséggel élő páciensek számára egy új, széles szakmai portfólióval működő kardiometabolikus centrum is kiépül, amely tovább javítja majd a kispestiek egészségügyi ellátását.

Újfajta vizsgálati centrumok

Hamarosan elkészül az új rendelő a Csokonai utca 1-3. szám alatti korábbi civilek házában, ahová a gyermekorvosok és a védőnők költözhetnek be. A 400 négyzetméteres alapterületű épületet teljesen átépítik, ahol 4 rendelő, egy tanácsadó helyiség, egy orvosi szoba, egy vizsgáló, egy diszpécserszoba és egy-egy beteg- és tanácsadói váró kapott helyet. A tervek szerint januárra használatba vehetik az új gyermekorvosi rendelőt a kispestiek.

 

 

Azért volt szükséges új helyre költöztetni a gyermekorvosokat, mert a Kispesti Egészségügyi Intézet helyt ad majd egy új, korszerű radiológiai diagnosztikai központnak. Az MR és CT vizsgálatok elvégzésére is lehetőséget adó új központ pedig a korábbi gyermekorvosi rendelő területén kap majd helyet az Egészségügyi Intézeten belül.

 

– A Kispesti Egészségügyi Intézet sikeres tárgyalásainak eredményeként a kispestiek egészségügyi ellátásának fejlesztése érdekében korszerű radiológiai diagnosztikai központ létesül a házi gyermekorvosi rendelők területén, amelynek munkálatai jól haladnak – mondta lapunknak Dr. Kumin Marianna, a Kispesti Egészségügyi Intézet főorvos-főigazgatója. – Bízom benne, hogy januárra már a vizsgálatok is folyhatnak ott.

 

Az Egészségügyi Intézetben ezen felül a cukorbetegséggel élő páciensek számára egy új szemléletű betegellátás is megvalósul a jövőben: egyedülálló, széles szakmai portfólióval működő kardiometabolikus centrum is kiépül. Ennek keretében egy helyen, belgyógyász, diabetológus, kardiológus szakorvosok és diabetológiai szakápolók állnak majd rendelkezésre, hogy a cukorbetegséggel élők valamennyi társbetegségeket összefogó ellátásban részesülhessenek.

 

Kormányzati támogatással alakítják ki az egynapos sebészetet

Az Egészséges Budapest Program (EBP) részeként óriási, 931 millió forintos állami támogatással valósulhat meg az egynapos sebészeti ellátás kialakítása az önkormányzati fenntartású Kispesti Egészségügyi Intézetben. Ennek első lépése már meg is valósult: kormányzati döntés értelmében 57 millió forintos állami forrásból a laboratóriumi részleg a második emeletről a földszintre költözött, annak korábbi második emeleti helyét a fizikoterápiás egységek vették át. Így egy emeleten található meg valamennyi fiziko- és mozgásterápiás részleg, mivel a masszázslaborok is ezen a szinten vannak.

 

 

Az egynapos sebészet kialakításának többi lépéséhez tehát biztosított a közel 1 milliárd forintos kormányzati forrás. A következő lépések során a fizikoterápiás egységek korábbi első emeleti helyére a harmadik emeletről az ortopédia kerülne, így egymás mellett lenne a hasonló területen tevékenykedő reumatológiával. Ez tenné lehetővé, hogy a harmadik emelet jobb szárnyán helyet kaphasson majd az egynapos sebészet.

 

– A kormány további, Egészséges Budapest Programból származó, közel egymilliárd forintos támogatásából az egynapos sebészet kialakítása mellett eszközfejlesztések is megvalósulnak, így még színvonalasabb ellátást biztosítva a kispestieknek – mondta lapunknak Dódity Gabriella. A Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő az előző ciklusban fejlesztéspolitikai tanácsnokként sokat tett azért, hogy Kispest részesülhessen az EBP támogatásból. Emlékezetes, korábban a baloldali városvezetés a kormányzati igényfelmérő kitöltése során jelezte, hogy rendelkezésre áll a forrás az Egészségügyi Intézet homlokzatának felújításához. Ebből pedig azt lehetett kiolvasni, hogy a kispesti intézmény esetében a kerületnek nincs szüksége a kormányzat támogatására. Ennek eredményeként Kispest szinte egyedüliként nem kért eredetileg forrást.

 

Óriási egészségügyi fejlesztés zajlik hazai forrásból

Budapest és Pest megye valaha volt legnagyobb egészségügyi fejlesztéseként indult el 2017-ben az Egészséges Budapest Program, amely keretében hazai forrásból 700 milliárd forint értékben korszerűsítik és újítják meg a központi régió egészségügyi intézményrendszerét és infrastruktúráját. Az EBP fejlesztései három fő területre összpontosulnak: orvostechnológiai eszközök beszerzésére, valamint informatikai és infrastrukturális fejlesztésekre. A program keretében a centrumkórházak mellett további 24 kórház, illetve 32 szakrendelő épül, vagy újul meg.

 

 

Fotók: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.