A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat, Nemes Jeles László rendező munkája az első magyar alkotás, amely elnyerte a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szervezetének (HFPA) elismerését.

A Saul fia a Mustang című francia, az El Club című chilei, a Legújabb testamentum című belga-francia-luxemburgi és a Miekkailija című finn-német-észt filmmel volt versenyben – írja az MTI.

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott a stábnak, a producereknek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a film amerikai forgalmazójának. „A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot” – fogalmazott.

 

Fontos a Golden Globe-díj, mert a világ figyelmét jelenti – mondta az MTI-nek Nemes Jeles László Los Angelesből. „A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni” – fogalmazott, hozzátéve, úgy látja, ez a veszély minden korban fennáll. „A jövőben is bekövetkezhet, ha nem figyelünk oda. Elfelejtettük az arcot, az egyes embert, amikor a holokausztot ábrázoljuk. Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe”. A rendező a díjat átvéve úgy fogalmazott: „A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot”.

 

A helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben rendezett gálán A visszatérő rendezőjét, Alejandro González Inárritut és a film főszereplőjét, Leonardo DiCapriót is jutalmazták. A drámai alkotások mezőnyében a legjobb női főszereplő Brie Larson lett A szoba című filmben nyújtott megrázó alakításáért.

 

A vígjátékok között a HFPA a legjobb férfi főszereplő díját a Mentőexpedíció hősének, Matt Damonnak ítélte oda, a színésznőknél pedig Jennifer Lawrence, a Joy című film főszereplője diadalmaskodott.

A mellékszereplők közül Kate Winslet és Sylvester Stallone kapott díjat, a brit színésznő már a harmadik Golden Globe-díját vehette át a Steve Jobs című filmben nyújtott alakításáért, a veterán amerikai színész viszont csak az elsőt. Stallone a Creed – Apollo fia című film Rocky Balboájaként részesült az elismerésben, amelyre 1977-ben már jelölték az első Rocky-film forgatókönyvéért. A sztárt állva ünnepelték kollégái.

 

A legjobb forgatókönyv a Steve Jobs-film szkriptje lett Aaron Sorkintól, a legjobb betétdalnak pedig a 007 Spectre – A Fantom visszatér címdalát, a Writing’s on the Wallt választották. A legjobb filmzene Ennio Morricone munkáját dicséri, a világhírű 87 éves olasz zeneszerző évtizedek után komponált újra westernfilmhez, Quentin Tarantino Aljas nyolcas című alkotásához. Morricone távollétében a díjat a rendező vette át. Az animációs filmek között a Pixar stúdió műve, az Agymanók nyert.

 

A televíziós alkotások mezőnyében a legjobb drámai sorozat a Mr. Robot, a legjobb vígjátéksorozat a Mozart in the Jungle lett.

 

 A drámai sorozatoknál Jon Hamm, a Mad Men – Reklámőrültek sztárja kapta a legjobb férfi főszereplőnek, Taraji P. Henson pedig a legjobb női főszereplőnek járó díjat, az Empire című sorozatért. A komédiáknál ugyanezeket a kategóriákat Gael García Bernal, a Mozart in the Jungle és Rachel Bloom, a Crazy Ex-Girlfriend főszereplője kapta.

 

A legjobb minisorozat vagy tévéfilm a Hilary Mantel Farkasbőrben című könyvsikerét feldolgozó Wolf Hall lett. Ugyanebben a műfajban a színészek között Oscar Isaac, a Mutassatok egy hőst főszereplőjét díjazták, a színésznőknél pedig a világhírű énekesnő, Lady Gaga kapta a földgömböt mintázó szobrocskát az Amerikai horror történet Hotel című évadában nyújtott alakításáért.

 

A televíziós műfajban a mellékszereplők között Christian Slater és Maura Tierney gazdagodott Golden Globe-díjjal, előbbi a Mr. Robot, utóbbi a The Affair című sorozatban nyújtott alakításáért.

A Cecil B. DeMille-életműdíjat Denzel Washington vehette át.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…