Európai szinten is kimagasló integrált, kicsiket és nagyokat is kiszolgáló játszótér épül a Városligetben a Liget Budapest projekt keretében. A megújuló Nagyjátszótéren várhatóan idén ősszel már játszhatnak a gyerekek.

A napokban megkezdődik Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb játszóterének kivitelezése a megújuló Városligetben a Liget Budapest projekt keretében. Az úgynevezett Nagyjátszótér több mint 13 ezer négyzetméteren kap helyet a park dél-keleti részén, a Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez közel.

 

 

A játszótéren biztonságos környezetben, integrált és korosztályokra bontott, valamint a természet megismerésére és tanulásra ösztönző játékok várják majd a gyerekeket.

 

A tervezési folyamatban pszichológusok, tájépítészek, pedagógusok mellett gyerekek (a Városligeti Ifjúsági Tanácsadó Testület tagjai) is részt vettek. Ennek eredményeként a különböző korosztályok és a szülők igényei is visszaköszönnek a tervekben: a játszótér szerkezetét úgy alakítják ki, hogy a legkisebbek egy védett belső körben játszhatnak, miközben a szüleik kényelmes ülőalkalmatosságokon követhetik a gyerekek mozgását.

 

A tervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy teret engedjenek a szabad játéknak, a játszótér kialakításával és eszközeivel inspirálják a gyerekek alkotóenergiáit. Jó példa erre a nagy felületen kialakított homokos-vizes játszórész, amelyből fosszília-másolatok is előáshatók lesznek.

 

A Nagyjátszótér központi eleme egy háromszintes mászóka lesz, amelyet Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye inspirált, de okosjátékokkal is találkozhatnak majd a gyerekek: egyes csúszdák kiírják majd, mekkora sebességgel suhannak rajtuk, illetve a homokos rész egyik pontján ugrótávolságot is lehet majd mérni, a kijelző ekkor a pontos táv mellett a hasonló távot ugrani képes állatot is mutatja.

 

A játszótér tervezésekor figyeltek arra is, hogy fogyatékkal élő gyerekek is együtt tudjanak játszani egészséges társaikkal, ezért számos integrált játszóeszközt is telepítenek a parkrészre, melyeket akadálymentesen lehet megközelíteni. De a tervezők a nagyobbakra is gondoltak: a Nagyjátszótér mellett kap helyet egy úgynevezett Terepjátszó mászósziklával, skateboard pályával, mászófallal, de rollerezésre, görkorcsolyázásra, kicsiknek motorozásra alkalmas tereket is kialakítanak.

 

A Nagyjátszótéren gyerekbarát, integrált illemhelyeket is kialakítanak, és pelenkázásra, szoptatásra alkalmas részeket is elkülönítenek. A munkálatok során a parkrész zöldfelülete teljesen megújul, aljnövényzetét rehabilitálják, és új, ligethonos fákat is ültetnek.

 

„A játszóterek koncepciója pedig hazánk kulturális és tudományos örökségén, népi hagyományain alapszik. A megújuló Városligettel hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy Budapest legfiatalabb lakóinak életvitele a mostaninál egészségesebb legyen, hiszen parkunk úgy ad teret a fizikai aktivitásra, a friss levegőn való időtöltésre, hogy közben valódi alternatívát nyújt a videójátékokkal és egyéb beltéri, üléshez kötött tevékenységekkel szemben” – mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

 

Forrás: MTI

Főkép: Youtube.com (képernyőfotó)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.