The Latest
Rekordalacsony a munkanélküliség
Ma 4,5 millió ember dolgozik Magyarországon, 43 ezerrel több, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A polgári kormány 2010-es megalakulása, és az akkori 3,7 milliós foglalkoztatottsághoz képest ez 800 ezres növekedést jelent. A munkanélküliség pedig a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony, 3,4 százalékos.
Soha nem látott lehetőség a családoknak – bővült a családtámogatási rendszer
Mától igényelhető a családvédelmi akciótervből a legfeljebb 10 millió forintos babaváró támogatás, a családi otthonteremtési kedvezményhez kapcsolódó kamattámogatott kölcsön, a jelzáloghitelek elengedésének bővített változata, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása is.
Egy héten belül kiírhatják az önkormányzati választás időpontját
Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár egy hét múlva, július 8-án is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást, azt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.
Reménységgel telve, Erdély és a magyarság csodáinak nyomában
Csodálatos élményekkel, a magyarság kiemelkedő történelmi, szellemi és kulturális helyszíneivel találkozhattak a kispesti Reménység Iskola diákjai és kísérői, akik öt napot tölthettek el Erdélyben a kormány Határtalanul! programjának köszönhetően. Géczy Árpád, az intézmény igazgatója és Kis Anikó osztályfőnök, magyartanár nagy örömmel számoltak be az élményekről, amelyek egytől egyik megerősítik a gyermekek magyarságtudatát és nemzeti identitását.
Az ellenzéki főpolgármester-jelöltek becsapják az embereket@0
Az előválasztási ceremónia nem a választás törvényes szabályai szerint történik. Az egész dolog választásnak álcázott marketingtevékenység – írta a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levelében Tarlós István. A főpolgármester rámutatott, hogy a Gyurcsány Ferenc árnyékában lévő Kálmán Olgától és Karácsony Gergelytől csekély önállóságot lehet várni. Tarlós István szerint Kálmán Olgának láthatólag fogalma sincs az önkormányzati rendszer működéséről, de talán még az önkormányzati törvényről sem. Arra is kitért, hogy a két balliberális jelölt felelőtlen ígéretei nem mutatnak realitást, és a közlekedéssel kapcsolatos elképzeléseik pár hónap alatt csődbe vinnék a BKV-t.
Meghosszabbították a banki adategyeztetés határidejét
Kellő időt biztosít a banki ügyféladatok egyeztetésére a mai törvénymódosítással meghosszabbított új, október 31-i határidő, így az adatpótlásban érintett több mint egymillió ügyfél esetében az eredeti, június 26-i határidő után sem ütközik semmilyen akadályba bármilyen banki tranzakció.