Gajda „jó” tanácsai a kispestieknek

Egészen egyedi módját választja az ügyek elintézésének Gajda Péter (MSZP) polgármester, aki a kerületi problémákkal hozzá forduló kispestieknek hol azt javasolja, hogy menjenek másik piacra vásárolni, ha nem tetszik nekik a Kossuth téri piac állapota, vagy a szomszédokkal való elmérgesedett vitát a szívlapátra szívlapát a válasz elv alapján rendezzék. Legutóbb pedig közösségi oldalán javasolta egy hölgynek, hogy ha szerinte használhatatlan a KÖKI tetején lévő futópálya, akkor fusson el a KAC-pályáig, mert ott lesz. Mintha elfáradt volna a polgármester.

Nem kapnak sportpályákat a kispesti ovisok

Miközben a környező kerületekben sorra épülnek az ovi-sport pályák, Kispesten a baloldali városvezetés leszavazta a Fidesz-KDNP frakció kezdeményezését, hogy különítsenek el 10 millió forintot erre a célra az idei költségvetésből a 145 millió forintos általános tartalék, vagy az egyébként horribilis, 205 millió forintos kommunikáció büdzsé terhére. Vagyis a gyerekekre nincs, de öntömjénezésre futja Gajda Péteréknek…

2020-ra minden diák ingyenesen jut tankönyvhöz

2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez. A kormány célja, hogy tehermentesítse a családokat.

Rehabilitációval segítenek gazdisodni az Illatos úti telepen

Kutya-rehabilitációs programba kezdtek az Illatos úti telepen, hogy ezzel segítsék a telepen hosszabb ideje gazdira váró négylábúak örökbefogadását. Az évente bekerülő 1500 állat közül sokat a saját „gazdája” ad le kezelhetetlennek tűnő viselkedési problémák miatt, sokan pedig a bezártság miatt fordulnak magukba. Két kutyaiskola segítségével első körben hat kutyussal kezdték meg a foglalkozásokat, amelyek hatása már érzékelhető.

Álláslehetőségek a KMO-ban@0

Művelődésszervezőt és gondnokot keres a KMO Kispesti Munkásotthon és Művelődési Ház teljes munkaidőre, határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony keretében.

Nyárra elkészülhet a KÖKI melletti szabadidőpark

Megkezdődött a munka a KÖKI melletti, Víztorony utca irányába húzódó úgynevezett Kúttói erdőben, ahol futókörrel, kutyafuttatóval, erdei játszótérrel és sporteszközökkel felszerelt szabadidőpark készülhet el idén nyárra.

Gajda Péter nem lobbizott Kispestért

Nem próbált Kispest érdekében eljárni Gajda Péter (MSZP) polgármester a Fővárosi Közgyűlésben Budapest idei költségvetésének tárgyalásakor: konkrétan fel sem szólalt – a nyilvánosan fellelhető jegyzőkönyvek szerint. Baloldali polgármester- és képviselőtársainak sem futotta többre, mint másfél órán át tartó „Orbánozásra, Tarlósozásra” érdemi hozzászólás, vagy konstruktív javaslat helyett.

Idén is volt Polgári Farsang

Idén is megrendezték az immár hagyományosnak mondható polgári farsangot a KMO Művelődési Házban. A sorban a negyedik farsangi mulatság is jó hangulatban zajlott, az est résztvevői idén is felejthetetlen élménnyel, valamint értékes tombolanyereményekkel térhettek haza.

Száguldás, szerelem, kikapcsolódás

Kispest szomszédságában, a kőbányai SiLverKart gokart- és rendezvénykomplexumban magas színvonalú kiszolgálás, és a versenyzési tevékenységen is túlmutató vendéglátás várja nem csak a száguldás szerelmeseit. A nem „benzingőzzel fertőzött” emberek is ki tudnak kapcsolódni, kellemes időt tudnak eltölteni bowlingozás, dartsozás, vagy billiárdozás közben, de jól lakhatnak a melegkonyhás étteremben is. Ha azonban bárki a száguldás mellett dönt, fontos tapasztalatokat szerezhet, amelyeket akár a közúton is hasznosítani tud majd. Mindezekről Simon Lászlóval, a SiLverKart Budapest cégvezetőjével és megálmodójával beszélgettünk.

Bulizzunk egy jót a Gyöngyszemekért

A gondozottak nyári táborozását támogathatja, aki részt vesz április 13-án a kispesti értelmi fogyatékosokat és családjaikat segítő Gyöngyszemek Alapítvány zenés táncos estjén a KMO-ban.