The Latest
Átfogó és jelentős béremelésekkel indult az év
Idén elérte a 2010-es állapot dupláját a minimálbér és a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér): 8-8 százalékkal 149 ezerre és 195 ezerre emelkedett. A hivatásos rendőrök 5, a katonák 7,4 százalékkal vihetnek többet haza, de az év közepén tovább emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és a védőnők bére is.
Bővültek és emelkedtek az egészségügyi támogatások
Már február 5-én folyósítják első alkalommal a 17 ezer családnak segítséget jelentő gyermekek otthon ápolási díját (gyod), amelynek jelenleg bruttó 100 ezer forintos összege 2022-re el fogja érni az akkori minimálbér szintjét. Emellett a kormány minden egyéb ápolási díj esetében 15 százalékos emelést hajtott végre.
Ismét emelkedtek a nyugdíjak
2010-hez képest már 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak az idén januárban bevezetett 2,7 százalékos nyugdíjemeléssel. A kormány megbecsüli az időseket, hiszen megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően az utóbbi két évben nyugdíjprémiumot is fizet, valamint Erzsébet utalvánnyal és egyéb programokkal támogatja a nyugdíjasokat.
Álarcokat fel! Kezdődhet a farsang!@1
Alig léptünk át az új évbe, tegnap, azaz január 6-án kezdetét vette a farsangi időszak, a mulatságok, evés-ivás és bálozás időszaka. A farsang hossza évről-évre változik, hiszen zárónapja mindig Húsvét időpontjához kötődik, egészen pontosan a Húsvétot megelőző 40 napos böjt kezdetéig, vagyis idén március 6-ig. Addig is, álarcokat fel! Irány a maszkabál!
Fontos közterületi fejlesztések a lakótelepen@1
A Fővárosi Önkormányzat újabb 100 millió forintos támogatásának köszönhetően hamarosan megújul az Eötvös utcai, egykori KRESZ-park, amelyhez az önkormányzat kikéri a lakók véleményét is. Hamarosan újabb lakossági fórumok várhatóak, miután a Fidesz-KDNP frakció kezdeményezésére több lakótelepi kis park megújításának tervei is hamarosan elkészülnek. Jó hír, hogy idén kormányzati forrásból elkészülhet a Csokonai utcában a sport-és szabadidőpark is.
Íme, a Dél-budai szuperkórház!@1
Megvan a nyertes pályázat! Várhatóan még idén leteszik a Dél-Budai Centrumkórház alapkövét, és megkezdik az építkezést. Az Egészséges Budapest Programnak köszönhetően ugyanis hamarosan egy új, modern, formabontó, és minden szükséges szolgáltatást magában foglaló komplexum épül a fővárosban.
Ilyen lesz a Dél-pesti Centrumkórház!
Bemutatták a Dél-pesti Centrumkórház terveit, amely a Nagyvárad térnél, az egyesített Szent István és Szent László kórházból jelentős bővítéssel építenek majd. Az új komplexum az Egészséges Budapest Program 188 milliárd forintos fejlesztésének köszönhetően valósulhat meg.