The Latest
A mentőket támogatta a kispesti polgári oldal@0
Igazán felemelő pillanatokat adott idén is a kispesti polgári oldal Adventi estje. A hagyományos karácsonyi rendezvény ezúttal sem csak a találkozásokról szólt, Dódity Gabriella elnök egy sajnálatos személyes tapasztalat után a Kispesti Mentőalapítványnak ajánlotta az estét. A mentők mindennapjait segítő szervezetnek 162 ezer forintot gyűjtöttek össze.
Játszva fejlődni az Ugri-bugri tornán@4
Játszva fejlődni – talán ez lehetne a mottója a Kispesti Társaskör szerda délelőttönként megtartott Ugri-bugri tornájának. Várszegi Krisztina, a foglalkozásokat vezető szakember igyekszik minden problémára megoldást találni, mindezt úgy, hogy a gyermekek játékként éljék meg a fejlődésüket célzó gyakorlatokat.
Saját csapdájába futott bele Gajda Péter
Álszent módon történethamisítással vádolta meg Gajda Péter (MSZP) polgármester Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselőt, amiért a rendvédelmi dolgozók kitüntetése kapcsán olyan fotókat tett ki, amelyeken Gajda nem szerepelt. Miközben épp a napokban szavazta le a baloldal a Fidesz-KDNP kezdeményezését, hogy ők is helyet kaphassanak az önkormányzati felületeken.
Megjelent Szabó Kálmán utolsó könyve@1
Szabó Kálmánra, Kispest Díszpolgárára, a Wekerlei Polgári Egyesület alapítójára, tiszteletbeli elnökére emlékeztek a civil szervezet tagjai a napokban. A rendezvényen a család jelenlétében bemutatták Szabó Kálmán Családok Wekerlén, a XXI. század első évtizedeiben című könyvét is.
Karácsonyi támogatás az ünnepek előtt@1
A Fidesz-KDNP frakció korábbi javaslatának köszönhetően idén már a gyerekek számának figyelembe vételével kapta meg több száz kispesti család az egyszeri karácsonyi támogatást az ünnepek előtt. Az egyenként 6000 és 15 ezer forintos összegekhez az önkormányzat költségvetésében, a szociális előirányzatok soron található maradványösszegből különítettek el erre a célra 10,5 millió forintot.